Mindannyian kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor le kell zárnunk az addigiakat, és tovább kell lépnünk. A helyzet kockázatos, ha a bizonytalanba indulunk a lezárás után. Minimum nem kellemes.
A mesebeli molnárlegény is ilyesféléket (meg mennyi minden mást!) érezhetett, amikor a távozásról döntött. A motivációja az lehetett, hogy nem volt már ereje az adott élethelyzetben benne maradni. Sem fizikailag, sem lelkileg. Elkezdte érezni, hogy: "Nincs többé maradásom itt."
Ekkor tudott a munkaadója elé állni, és, tekintet nélkül a következményekre, be tudta végre jelenteni, hogy továbblép.
A továbblépés terhét tovább növelte, hogy kiderült: nemcsak önmagáért lesz felelős választott új útján, de a vele tartó állatokért is. Az állatok azonban megnyugtatták: ők vállalják a saját életükért a felelősséget.
És elindult a kis csapat. Merre? Hová? Hogyan? Miből? - amikor ezek a kérdések nyomják az ember vállát, nem lesznek könnyűek a lépései... Ismerős élethelyzet? Voltál hasonlóban? Benne vagy?
Akkor figyeld a folytatást, mert a mese komoly inspirációt adhat!
Az állatok példát adtak bizakodásból, vidámságból és spontaneitásból a molnárlegénynek.
Az erdei legelő és az üresen tátongó istálló képei mutatják, hogy az ember nincs egyedül a fontos döntéseivel. A molnárlegénynek valóban el kellett indulnia egy új élet felé, hinnie kellett, hogy lesz út, amelyen járhat. Ennivaló, ami táplálja, ház, amely védelmébe fogadja.
Nem adta magát az első füttyentésre a megoldás.
De olyan módon jött, ahogyan kitalálni-kilogikázni nem lehetett volna, ha továbbra is a molnár szolgálatában marad. Váratlanul. Az Univerzum végtelen bölcsességéből és bőségéből eljött a megoldás. Meseszerű? Pedig, ez maga az Élet!
Aki hagyja magát inspirálni, meg is tud nyílni a kínálkozó lehetőségek, megoldások számára!
