2015. október 19., hétfő

LEZÁRÁS és TOVÁBLÉPÉS a mesék fényében

A brémai muzsikusok története egy közismert mese, a szöveghagyományban többféle variációja él a talpraesett állatok történetének. A német népmesék között ilyen mese A rabló és a háziállatok című is. Olvassunk bele!
Mindannyian kerülünk olyan élethelyzetbe, amikor le kell zárnunk az addigiakat, és tovább kell lépnünk. A helyzet kockázatos, ha a bizonytalanba indulunk a lezárás után. Minimum nem kellemes.

A mesebeli molnárlegény is ilyesféléket (meg mennyi minden mást!) érezhetett, amikor a távozásról döntött. A motivációja az lehetett, hogy nem volt már ereje az adott élethelyzetben benne maradni. Sem fizikailag, sem lelkileg. Elkezdte érezni, hogy: "Nincs többé maradásom itt."
Ekkor tudott a munkaadója elé állni, és, tekintet nélkül a következményekre, be tudta végre jelenteni, hogy továbblép.
A továbblépés terhét tovább növelte, hogy kiderült: nemcsak önmagáért lesz felelős választott új útján, de a vele tartó állatokért is. Az állatok azonban megnyugtatták: ők vállalják a saját életükért a felelősséget.
És elindult a kis csapat. Merre? Hová? Hogyan? Miből? - amikor ezek a kérdések nyomják az ember vállát, nem lesznek könnyűek a lépései... Ismerős élethelyzet? Voltál hasonlóban? Benne vagy?
Akkor figyeld a folytatást, mert a mese komoly inspirációt adhat!

Az állatok példát adtak bizakodásból, vidámságból és spontaneitásból a molnárlegénynek.
Az erdei legelő és az üresen tátongó istálló képei mutatják, hogy az ember nincs egyedül a fontos döntéseivel. A molnárlegénynek valóban el kellett indulnia egy új élet felé, hinnie kellett, hogy lesz út, amelyen járhat. Ennivaló, ami táplálja, ház, amely védelmébe fogadja.
Nem adta magát az első füttyentésre a megoldás. 
De olyan módon jött, ahogyan kitalálni-kilogikázni nem lehetett volna, ha továbbra is a molnár szolgálatában marad. Váratlanul. Az Univerzum végtelen bölcsességéből és bőségéből eljött a megoldás. Meseszerű? Pedig, ez maga az Élet!
Aki hagyja magát inspirálni, meg is tud nyílni a kínálkozó lehetőségek, megoldások számára!

2015. október 5., hétfő

                                     MESETERÁPIA SKYPE-ON IS
Vannak mesék, amelyekben az ördög és/vagy egyházi személyek tűnnek fel szereplőként. A meseszerű leírás könnyen megtéveszthet, és azt hihetjük, ezeknek a meséknek nincs már mondanivalója a mi XXI. századi életünk számára. Így van ez?
Nézzünk bele például a német VOLFRÁM RABLÓ című NÉPMESÉbe!
A mese bűnös embere, akit szörnyű bűnök súlya terhel, Volfrám rabló. Az ő életútját keresztezi a csak a jónak élő, ám az apai felelőtlen eskü miatt az ördöggel szerződésben álló fiatal pap. A két ember életében a metszéspont és a találkozási pont a pokol. De mi is valójában a pokol...???
Bűntudat, bűnbánat és bűnbocsánat mélységeibe vezet el ez a régi mese.
Hogy ezek a fogalmak nem korszerűek?
Álljunk meg egy percre, és érezzük meg, hogy van-e olyan cselekedetünk, gondolatunk, mások felé irányuló szándékunk, amely miatt bűntudat kínoz most is, és nem hagy továbblépni, nem hagy megélni, élvezni az életet?
Ebben az irányban is lehet elgondolkodni való egy meseterápiás ülésen. Egészen egyéni módon, a személyes történetre szabva a vizsgálódást és megoldáskeresést. A terápia eredményessége szempontjából egyenértékű, hogy a konzultáció személyesen, interneten vagy telefonon történik-e, ezért a meseterápiás konzultációk alkalmával is lehetőség van skype-on találkozni velem.
A konzultáció általában 1-1,5 órát vesz igénybe.