Átköltöztem a taltosparipa.cafeblog.hu-ra!

Újabb írásaim (a régebbiekkel együtt) mostantól a taltosparipa.cafeblog.hu-n olvashatók.
Nézz be hozzám, olvass, kommentelj, beszélgess, ahogy kedved tartja! :-)

A facebookon továbbra is megtalálsz a napi aktualitásokkal, érdekességekkel, és a legfrissebb posztok hírével: facebook.com/eletmese

Mondókába zárt élet

Végh-Fodor Mónika2016. május 24. keddHozzászólások (0)Szerk. 16

Hallgatom a kislányom mondókáit és gyerekdalait – mint bármely anyuka, én is el vagyok olvadva, hogy az én 22 hónapos kis cicám hogy dalolászik  Az igazi közegemnek pici koromtól fogva a nyelvet érzem, így az ő beszédfejlődését figyelemmel kísérni számomra extra öröm. 

Énekelni mondókázni bárhol, bármikor lehet:-)

Születésekor Petőfi kötetet vittem a klinikára, hogy az Alföld soraival fogadhassam. Persze, túlzás volt. De mégis a törekvésem jól mutatja: költészettel és történetekkel akartam (és akarom) bevezetni az életbe, mert úgy hiszem, hogy a történetek élni tanítanak. Gondos szülő vagyok, azt akarom, hogy jól tudjon élni. És biztosan így vannak ezzel azok a szülők is, akikkel találkozunk Ringatón, Kerekítőn, Dúdolgatón vagy a Cini-Cini Tornán. Mert hisszük és bízunk benne, hogy már ezekkel a korai kis szövegekkel (legyen az mondóka vagy egyszerű dallamú gyerekdal) olyasmit teszünk a gyerekünk lelki hátizsákjába, ami a későbbi életére nézve is meghatározóan fontos.

Közben jól is érezzük magunkat – mert a ma, a most az, amit éppen megélhetünk, megragadhatunk. Imádom azt, ahogy a gyerekem kacagása száll a dalok között-fölött. Ahogyan építi első barátságait a még tőle is apróbbakkal a mondókák ritmusára. Ahogyan rácsodálkozik egy-egy hangszer megszólaló csengésére. A gitár a kedvenc, de minden új hangszer izgalmas:-)

Az elragadtatáson felül azonban még valamiről akarok most írni. Ezek a rövid, pici szövegek, amelyek a mondókák és gyerekdalok “testét” alkotják, igazi remekek tudnak lenni. A jó gyerekdal, a jó mondóka attól jó, hogy piciségében is valami igazit mutat már a világból. Megismerteti az emberi testet, vagy épp segít bízni abban, hogy a világ egy jó hely, érdemes volt ide megszületni. Nézzük csak!

“Hüvelykujjam almafa, / Mutatóujjam megrázta / Középső ujjam felszedte / Gyűrűsujjam hazavitte / Ez az iciripiciri mind megette.” – és máris összeismerkedik a gyerek a saját testével. Mennyire fontos, hogy a testünkkel való viszony jó alapokon álljon, hogy barátságban legyünk a saját testünkkel! Hihetetlen talán, de innen indul az is, hogy a későbbiekben kevesebb esélye legyen egy gyereknek testképzavarra, elhízásra, kóros soványságra. Pedig ez “csak” egy apró mondóka, amit mindenki ismer! 

Ringatón Sopronban Újvári Klári foglalkozásvezetővel

“Piros alma fenn a fán, / Szakítsd le te barna lány. / Leszakítom, megeszem, / Mert az almát szeretem.” – Csoki, chips, hamburger, kóla? Könnyebb az egészséges táplálkozást egy életre szokássá tenni, ha a vérünkben van ennek a mondókának a ritmusa. Nem hiszed? Pedig, biztosan hallottál már a gondolat teremtő erejéről, no meg a tudatalattinkba szavainkkal beírt programokról. Akit a tudatalattija a zöldségpult felé tol, az nehezebben parkol le a habos tortaszeleteknél. Egy-egy mondóka, amit kívülről fúj szülő és gyerek, mindig egy építőkocka az emberibb élet felé. Az elmúlt két évben számolatlanul veszem és gyűjtöm a népi mondókás könyveket, és rá kellett ébrednem, hogy nemcsak a népmesék világa aranybánya, hanem ezek az apró szövegek is gyémántok. Örömmel tanítom a kislányomnak is, és örömmel mondogatom én is bárhol, bármikor. A legviccesebb, hogy ezek a ritmusos szövegek mindenkit a bűvkörükbe vonnak: fújják a nagyszülők, és fújják a rokonok minden családi eseményen, de fújják a baráti házaspárok is, akik szintén kisgyereket nevelnek. Összehozzák az embereket, mint ahogy hajdanán (talán ma is) a népdalok, a népmesék tették.

“Fújj szél, meleg szél,/ Jön a tavasz, fut a tél, / Nem fúj már és nem havaz, / Itt van, itt van a tavasz.” –  Az élet rendjére is tanítanak a mondókák. Megtanítanak például bízni abban, hogy jön a megújulás, egyáltalán, hogy van megújulás. Ez a változásban való hit. Akiből ez hiányzik, az nehezen veszi az élet akadályait. Akiben megvan ez a hit, annak minden lehetséges. Azt nem gyűri le iskolai, munkahelyi, párkapcsolati stb. nehézség. 

Csiribiri mondókás tornán

És mindez tényleg benne van ezekben a kis “bugyutaságokban”??? Tényleg. Benne van. Nagyon-nagyon érdemes ezt felfedezni felnőttként is! És persze hála azoknak a szakembereknek, pedagógusoknak, akik ebben segítségünkre vannak, és foglalkozásokat szerveznek országszerte. Mivel mi sokat jövünk-megyünk az országban, sok városban megfordulunk, de azt kell mondanom, mindenhol a programunk fénypontja, ha be tudunk jutni egy Ringatóra, egy Kerekítő foglalkozásra vagy más, hasonló szervezett alkalomra. 

Biztosan sokatoknak vannak hasonló jó tapasztalatai, hozzászólásban írjátok meg, ha másnak is hasznos lehet!

Ha olvasnál még hasonlót és/vagy szeretnél értesülni a friss infókról, a "tetszik" gombbal tudsz csatlakozni az Életmese közösséghez: http://facebook.com/

Varázscsepp Gála a Nemzetiben

      Az én ideális világomban az egyik meghatározó főszerep biztosan a kultúráé. Mert hiszek abban, hogy az értelmes időtöltés, az igaz dolgok, a művészet ereje segít boldogan és jól élni. 
A Varázscsepp Országos Tehetségkutató Verseny egy olyan lehetőség, amelyben a minőséget, a valódi teljesítményt lehet megmutatni. Ezért írok ma róla. Ebben a tehetségkutatóban a gyermekvédelmi ellátásban, ill. utógondozásban nevelkedő fiatalok vehetnek részt. 
Az eseményről itt olvashatsz: http://nemzetiszinhaz.hu/hirek/2016/05/varazscsepp-gala

Ének, tánc, vers és próza, hangszeres megszólalás, színdarabok: megannyi lehetőség az önkifejezésre. És megannyi lehetőség az alkotás, a felkészülés során a mélyebb önismeretre és a világ árnyaltabb befogadására. Minden gyereknek és felnőttnek szüksége lenne erre!
Most felidézek két érzelmi állapotot: milyen, amikor mondjuk 20 percig belenézek egy valóságshow-ba, és milyen, amikor megnézek egy jó színdarabot vagy táncolok. Az előbbi csak ürességet ad, az utóbbiak feltöltenek azzal az érzéssel, hogy JÓ ÉLNI!

Hogy mivel telik (meg) az életünk, abban érdemes tudatosnak lenni. Tudatában lenni, hogy energiát adó élményeket gyűjtsünk be. Ehhez viszont minőség kell. Ahogyan egy nyíló rózsabokor sem adja alább: mindenképp gyönyörű! A színével, az illatával, a formájával azt árasztja magából, hogy a létezés szép! Így kellene minden emberi életnek is kibomlania! A csodálatos csecsemőkből így kellene mindannyiunknak felnőtté érni: kiteljesíteni a bennünk rejlő legjobb lehetőségeket. Hogy önmagunk legjobb verziója valósulhasson meg.

A Varázscsepp Tehetségkutató céljai között ott van a fiatalok motiválása az önkifejezésre, az értelmes célok fókuszba állítására.
Életünk során folyton választanunk kell, hogy mit kezdünk az életünkkel, mivel töltjük a napot, mibe vágunk bele, milyen szakkört válasszunk a gyereknek, milyen esti programunk legyen... És a választásaink eredményeként áll össze az életünk minősége.
Számomra a Varázscsepp Tehetségkutatónak is az az üzenete, hogy válasszunk tudatosan. Hogy alakítsuk úgy az életünket, mint egy gyönyörű rózsa kibomlását!


Ha olvasnál még hasonlókat, és szeretnél értesülni a friss infókról, érdemes a facebook közösségünkhöz is csatlakozni: facebook.com/eletmese

Kulisszák mögött - Gyermek- és ifjúsági színjátszás az alkotó szemszögéből

Legutóbb ígéretet tettem, hogy a kulisszák mögé nézünk, és így próbálunk belelátni a magyarországi gyerek- és ifjúsági színjátszás mikéntjébe. A kalauzoló vezető szerepét Lendváczky Zoltán színművész-bábszínész vállalta. Vele beszélgettünk a május elején Kaposvárott megrendezett Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé kapcsán.
Te mint színész hogy érzed magad egy ilyen fesztiválon?

                                                      Lendváczky Zoltán színművész

Ha az a megtiszteltetés ér  - mint például  legutóbb a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén  a Lúdas Matyi kapcsán - hogy képviselhetek egy társulatot, az örömmel tölt el.

Egy produkció létrejöttében  tevékenyen részt vesz az ügyelőtől kezdve a színészeken át a takarítóig  mindenki. A siker vagy adott esetben a kudarc is mindenkit érint.

Ebben az évben sikerült elnyernünk a Legjobb gyermekelőadás  Üveghegy- díját.

Baromi nagy öröm volt.A gratulációk, az smsek, a szakmai eszmecserék  mind megerősítenek és egyben  igazolják azt, hogy érdemes volt és érdemes tovább csinálni.

                                     Jelenet a Lúdas Matyi című előadásból (fotó: ciroka.hu)

Ha a szakma pozitívan értékeli egy többhetes munkaperiódus  végeredményét, az boldogsággal tölt el mint színész/bábszínészt. Egy fesztivál során sok impulzus éri az embert. Találkozhatsz rég nem látott kollégákkal, megnézhetsz olyan előadásokat, amire évad közben talán nem volt időd. Nemcsak egy társulat részeként veszel részt egy fesztiválon, hanem te is kapsz valamit.

A hangulat, a közös beszélgetések egy jó vacsora mellett múltról-jövőről, ki hogyan tovább, mik a tervek, mind előkerülnek az ilyen találkozásokon,és új kapcsolatok is szövődnek...

                                         A kaposvári díjnyertes előadásból (fotó: ciroka.hu)

Hogyan érzékeled az előadásokon a gyerekekkel érkező szülők jelenlétét? Kell-e, hogy a bábszínház, a gyerekszínházi előadás nekik is mondjon valamit, megszólítsa őket?

Az első színházi élmények nagyon fontosak.  A legtöbb esetben ezt a gyermek  a szülővel, szüleivel éli át. Jó esetben együtt is dolgozzák fel a látottakat. Egy előadás minden nézőben indukál valamit. Legegyszerűbb esetben tetszést vagy nem tetszést vált ki. Abban nem hiszek, hogy semleges reakciót vált ki. Tehát ha valamit indukál, arról már lehet beszélgetni…

A gyermekszínház nem azért gyermekszínház, mert csak hozzájuk szól és őket érinti meg.. Témaválasztását tekintve talán az ő életüket meghatározó kérdésköröket, szituációkat járja körül, és adhat esetleges alternatívákat a felmerülő kérdéseikkel, saját „kis életükkel” kapcsolatban, de korántsem csak nekik szól. Egy szülő sokat tanulhat a gyermekéről, annak korosztályáról, azokról a témákról, amelyek nap mint nap foglalkoztatják őket. Persze csak akkor, ha van egyfajta nyitottság a szülő részéről, ha valóban kíváncsi a gyermekére, gyermekének korosztályára.

                    Lúdas Matyi (ciroka.hu) - legközelebbi előadás: május 25, Marcibányi tér!

Én mindig nagy koncentrációval figyelek gyerekszínházban is, akkor is, ha közben a gyerekemet is terelgetni kell. De látom, hogy van szülő, aki előadás közben a telefonjával szórakozik. Épp az előbb mondtad, hogy a szülőnek a színház is egy lehetőség, hogy tanuljon, informálódjon a gyerekéről. Mit gondolsz erről?

A mobilozó szülőket egyszerűen nem értem. Mit mond a gyerekének, ha az valamit kérdez tőle a látottakkal kapcsolatban, hogy: "nem figyeltem"? Vagy rosszabb esetben füllent egyet?

Nem véletlenül hívják fel a figyelmet  a színházakban arra, hogy kapcsolják ki a  készüléket előadás előtt vagy legalábbis némítsák el. Sajnos megfigyelhető, hogy néhányan ezt az apró dolgot is lusták megtenni, attól félve, hogy lemaradnak valamiről abban a rövidke 50 percben, amíg tart az előadás. Persze vannak különleges esetek, de a legtöbb esetben ez, úgy gondolom, egyszerűen figyelmetlenség, tapintatlanság. Ismerjük ezeket a helyzeteket mindannyian.Sajnos egyre több fiatal kezében van mobiltelefon az előadás közben is. A szülők, a kísérők, a tanárok felelőssége is, és persze saját felelősség…

                                         Malom mese - Ciróka Bábszínház (fotó: ciroka.hu)

Mennyire fontos vagy hogyan fontos szerinted a gyerekszínházi díszlet? Milyen szempontok szerint dolgozik a díszlettervező?

                                          Rigócsőr király - Ciróka Bábszínház (ciroka.hu)

                                        

Ami a színpadon látható, az hordoz magával valamilyen jelentéstartalmat. Olyan tartalmat, ami jó esetben szervesen működik együtt a színésszel, koreográfussal, tehát tudatos választás eredménye, a rendezői koncepció része: ”Ott van a helyén, mert ott kell, hogy legyen. Nem lehet máshol.” 
Azt gondolom, nincs másként ez a báb-, a gyermek- és az ifjúsági előadások tekintetében sem. A jó díszlet valamire mindig rátapint az egész előadás kapcsán. Valami lényegit fogalmaz meg, alakít képpé. Gondolatébresztő, asszociáló hatással bír és beindítja a néző fantáziáját. Szervezi a színpadi teret, a mozgást, a színpadi viszonyokat. Én jobban kedvelem az olyan díszleteket, ami a nézőt is kíváncsivá teszi, hogy amit lát, az hogyan kapcsolódik a témához.

Ha sikerül felfejteni a vélt szándékot, akkor az izgalmas lehet a nézőnek. Azt gondolom, hogy a tervezőben is létre kell  hívjon valami belső képet az a darab, amellyel foglalkozik. Az írott anyaghoz kapcsolódik a rendezői koncepció, és ezeknek a folyamatos oda - vissza hatásából születhet meg a végleges „díszlet”. A gyakorlatban ez sok munkaórát jelent. Sok esetben a színész is tud gyakorlati észrevételekkel élni egy díszlet kapcsán: mi  működik, mi  nem, illetve, hogyan működhetne jobban. Erre kifejezetten díszletállító próbákat is tartanak a színházakban. Fontos a biztonság, a színész színpadi biztonsága, hogy úgy kerüljön átadásra a díszlet, hogy az nem balesetveszélyes, hanem megbízható, jó, időtálló konstrukció. Ez mind nagy felelősség és összmunka, hiszen egy-egy előadást hosszú időre terveznek, bírnia kell a későbbi igénybevételt.

Mi a tapasztalatod, miért szeretik a gyerekek annyira a bábokat, a bábos előadásokat? 

                                    Az egérmenyasszony (Ciróka Bábszínház - fotó: ciroka.hu)

Rögtön valami viszonyt tudnak kialakítani a bábokkal. Izgatja őket, egyből „játékba lépnek” a bábon keresztül. Tovább rajzolják a képzeletükkel a figurát, kiegészítik annak vonásait, érzelmeket tulajdonítanak neki, rögtön azonosulnak és belevetítik magukat a báb figurájába, miközben folyamatosan újrarajzolva, újrateremtve őket velük együtt élnek.

                              A békakirályfi - Ciróka Bábszínház (fotó: ciroka.hu)

Szerinted mitől lesz jó egy gyerekszínházi előadás? A Lúdas Matyi mitől jó? 

Hogy mitől lesz jó, azt nem tudom. Nincs bevált recept a sikeres előadásra. Ha lenne, mindenki csak jó előadásokat készítene. Ami szerintem fontos, hogy a „mai nyelven” a mai közönséghez  szóljon és lényegre törő kérdésekkel foglalkozzon, hogy olyan kérdéseket tegyen fel, amelyek elgondolkoztatják a nézőt, s ha emellett még szórakoztat  is : akkor, az jó lehet. A Ludas Matyiról a közönséget kellene megkérdezni, hogy kinek miért tetszik. Én azt ajánlom, hogy jöjjenek el legközelebb a Marcibányi térre  május 25-én, és döntsék el maguk!

                                   Jelenet a Lúdas Matyi című előadásból (fotó: ciroka.hu)

Ha olvasnál még hasonlókat, és érdekelnek a friss infók, csatlakozz a facebook oldalunkhoz: facebook.com/eletmese

Gyermek- és ifjúsági színházi seregszemle Kaposváron

Május első napjaiban gyermek- és ifjúsági színházi seregszemle zajlott Kaposváron.
Mivel az alig két éves kislányunkkal mi is gyakran megfordulunk gyerekszínházi eseményen, természetesen felfigyeltem erre a hírre. És még valamiért. Bábszínészként ott volt az eseményen az a fiatal művész, aki a kecskeméti Ciróka Bábszínházzal játszik, nekem viszont szomszédom volt gyerekkorom kis városában, Dunaharasztin. Lendváczky Zoltán ő, vele beszélgetek hamarosan arról, hogy manapság hogyan is áll vagy inkább pörög a színházművészetnek ez a nagyon fontos szelete.

A képen látható különleges díszlet is játékban volt Kaposváron! Ugye jó volna ilyen minőségű díszletek között látni máskor is meseelőadásokat?!

Addig is azonban, amíg a beszélgetésünk formát kap itt a blogon, járjuk körbe, miért is fontos terület a gyerek- és ifjúsági színjátszás!
Tényleg, ki szerint fontos?
Sokszor, sokféle kontextusban találkoztam már azzal a kimondott vagy ki nem mondott, csak gyakorolt véleménnyel, hogy a gyerekeknek kevesebb is elég, "nekik az is jó lesz". Mindig felháborított ez a hozzáállás, mert ennek mélyén az a cinizmus van, hogy a gyerek kiszolgáltatott, kapja, amit kap. Nem ismeri még a világot, nem tudja, hogy másmilyen is lehet(ne).
Nekem meggyőződésem, hogy kultúrából a gyereknek a legjobb, legigazabb impulzusokat kell kapnia. Mert ő még nyitott, nyitva van a személyisége mindannak a befogadására, amitől az élet jó és szép lesz. A felnőttnél ez már ritka, és mindig munkába telik ezt a fajta gyermeki nyitott befogadókészséget megteremteni. A gyerekek viszont, ha azt szívják magukba, ami értelmes, jó és szép, akkor van lehetőség egy jobb világ megteremtésére. Minden generációnál így van ez. Ha elmulasztjuk, ne csodálkozzunk, ha a világunk tele van agresszióval, silánysággal, felszínességgel.
Szóval, nagy felelősség gyerekszínházat csinálni, és jól KELL csinálni.
Bővebben: ez a biennálé blogja: http://kolibriszinhaz.hu/a-fesztivalrol-jelentjuk-itt-a-biennale-blogja/
ez pedig a honlapja: http://assitejbiennale2016.blogspot.co.at/

A legjobb gyerekszínházi előadásnak járó díjat a Lúdas Matyi nyerte a Ciróka Bábszínház előadásában. Engem nagyon érdekel, hogy mitől lesz jó a gyerekszínház. Lendváczky Zolitól is ezt kérdeztem.

Lúdas Matyi - Rendező: Vidovszky György

Szereplők: Szörényi Júlia, Horváth Márk e.h., Lendváczky Zoltán m.v., Ivanics Tamás, Nyirkó Krisztina, Krucsó Júlia Rita

És a mai előleg végére egy kis összefoglaló, hogy miért is kell nagyon a jó gyerekszínház. Amikor a gyerek mesét hallgat vagy meseszínházat néz, lehetőséget kap, hogy azonosuljon a világ pozitív tendenciáival. Hogy megtanuljon hinni, egészen a zsigereiig hinni egy olyan világban, ahol létezik a jó győzelme. Hogy ez elérhető. Hogy ő lehet a legkisebb királyfi, aki győz - akkor is, ha a győzelmére senki nem számít, mindenki meglepődik rajta.
Mi felnőttek dolgozzunk azért, hogy ezt a lehetőséget megragadhassák a gyerekeink, hogy élni tudjanak vele!
És ne felejtsük el azt sem: a népmesék eredetileg a felnőttekhez szóltak; a mese, a történetmondás része a felnőtt ember mentálhigiéniájának. Válasszuk a népmeséket, amelyek nemcsak szórakoztatnak, de jól élni tanítanak!

Amikor az életutat keresztezi a történelem - Tompa Andrea: Fejtől s Lábtól

Örültem, hogy ez a könyv nem 200, hanem 480 oldal. Mert szívesen voltam a hőseivel, szívesen tudtam meg tőlük-róluk többet. Hogy milyen is (volt) igazából Erdély, hogy milyen is (volt) kisebbségi magyarnak lenni - közhelymentesen, életszerűen.
Két sors fonódik össze a könyv lapjain, DE ez az összefonódás nehezen alakul: beleszól a világháború és Trianon...
Ma sokféle módszer szól arról, hogy "formáld a sorsod a vágyaid szerint". Az én generációmnak ez valahogy könnyen befogadható, hiszen éppen a mi fiatalkorunkkal nyílt ki a világ: a gimnázium elején ért a rendszerváltás, lehetett már utazni, más országok polgáraival gondolatot cserélni, sőt, amikor öt éve Bécsbe költöztem a szerelmemhez, ez már semmilyen nehézségbe nem ütközött.
Azt nem mondhatjuk, hogy 1975-ben beleszülettünk a szabadságba, de még elég fiatalok voltunk, hogy a szabadság a vérünkké (és így természetessé) váljon. Ehhez képest az, hogy múlt vasárnap a soproni határátkelőnél 38 percet kellett állni és várakozni, már nagyon furcsa. Megszoktuk és természetesnek vesszük, hogy jövünk-megyünk az unió országai között. Tompa Andrea regényében viszont visszacsöppenünk abba a világba, amikor a Kolozsvárról Pestre tartó vonatra egyszercsak útlevéllel lehet felszállni. Amikor két fiatal erdélyi orvosnak úgy kell megtalálnia a helyét a világban, hogy számít a származás, és egy új világrend van kialakulóban - ami nem nekik kedvez...

 Aztán van itt még valami, amit mai nőként igencsak elgondolkodtató olvasni. Az egyik orvos ugyanis nő: doktornő. Az első nők közé tartozik, akik a kolozsvári egyetemen tanulnak. A közvélekedés szerint: amelyik nőnek szép a lába, annak nincs szüksége arra, hogy tanuljon - az jól megy férjhez. Ebben a világban nem is csoda, ha a főhősnőt kitagadja a családja, és tanulmányaiban, életében nem támogatja tovább. Számára alapvető tapasztalattá válik, hogy kétszer (vagy sokszor) annyit kell teljesítenie, mint férfi kollégáinak, hogy egyáltalán a diplomáig eljusson.
Ezt a "nőproblémát" elsőre boldog távolságtartással olvassuk: Ó, ma már ez nincs így! Aztán - ha jobban belegondolunk az életünkbe, pályánkba - hááát, találhatunk benne párhuzamokat a hősnőével... Hogy egy kisgyerekes anya ma hogyan tér vissza a munkaerőpiacra, milyen elvárásokkal találkozik, és hogyan tudja (ha tudja) megvalósítani a szakmai ambícióit... Megér egy misét!

                                    A fotón Tompa Andrea, a szerző látható (forrás: facebook)

Amiért a blogban is szívesen írok erről a könyvről: egy igazán mély, őszinte szembenézést mutató lélektani és önismereti utazás. Egy férfi és egy nő felnőtté válását kísérjük végig: kezdő egyetemistákból lesznek érett emberek, gyakorló orvosok - akik a saját lelkük küzdelmei mellett küzdenek a külvilág erőivel is. A történelem erői dolgoznak, nekik pedig a háború és a trianoni elcsatolás következtében folyamatosan változniuk és megújulniuk kell. Megújulnak főnixmadárként, de a megújulás sokszor inkább fájdalmas. Mégis, ami nagyon fontos: a korlátozott szabadság keretei (ketrecei) között is képesek az értelmes életre. Mert hisznek benne. Mert akik hisznek benne, azoknak úgy kell, hogy alakuljon.
Ez a történet nem rózsaszín. És mégis, pont ezért elgondolkodtat a saját utunkon is. Terápiásnak is mondom, ha árnyaltabban, megértőbben, elfogadóbban akarod látni Erdélyt, a magyar történelmet, a provincializmust, a fővárost, a nőket, a férfiakat, a saját sorsodat.

Szakmában és magánéletben energiával: Básti Juli

A május 4-i Nők Lapjában 10+1 kérdésre Básti Juli válaszolt.
Itt olvasható: http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2016/05/10/101-kerdes-basti-julihoz/
Ha egy filmben vagy színdarabban ő szerepel, akkor az biztos olyan, ami engem érdekel. Mióta eljött a Nemzetiből, a Centrál Színházban még nem láttam, de nagyon várom, hogy láthassam.
Mindegy, hogy milyen karaktert alakít, erő és hitelesség van benne. Ezért tud megragadni egy szórakoztató(an zseniális) közönségfilmben (mondjuk az Üvegtigrisben) is, és bármely klasszikus szerepében is (legyen az Shakespeare-, Csehov- vagy Dosztojevszkij-figura). A Macskalápon című darabot amikor láttam, azt fogalmaztam meg, hogy neki mindegy a színpad mérete: kis- vagy nagyszínpad, ő betölti a játékával. És közben arról is szokott nyilatkozni, hogy hogyan éli meg a házasságát, a mindennapjait. Szóval, olyan ember ő, aki érdekel engem. A mesék nyelvén úgy mondanám: a belső táltos paripája láthatóan jól van tartva tüzes szénnel, mert az élete minden területe tele van energiával. Érdemes tőle tanulni, akár színpadon látjuk a művészetét, akár interjút ad, és megosztja a gondolatait.

Fotó: facebook.com/BastiJuli

Természetes, ha arra vágyunk, hogy az életünk az övéhez hasonlóan kerek legyen: szakmai kiteljesedés és magánéleti harmónia együttes megtapasztalása sokak vágya. Básti Julié egy követhető, erőt adó életmese, hogy ez lehetséges. Nem ritkán hallani színészektől, hogy a színészmesterséggel együtt járó zaklatottság nem fér össze a boldog hétköznapokkal, a családi élettel. És sok más pályán mozgó ember is így érzi ezt manapság. Pedig ha a személyiség ereje tud honnan táplálkozni, akkor fel tudja építeni, és meg tudja tartani a harmóniát, az egyensúlyt - akkor is, ha vannak nehéz szakaszok.

Ebben a blogban azt igyekszem megmutatni, hogy az élet rendjét/lehetőségét tanító népmesék miként tanítanak élni, milyen életvezetési irányokat jelölnek ki. Az életvezetésünkben a mesék szerint kulcskérdés a belső erőnk. Életünk során folyamatosan célokat tűzünk ki, és célokat kell elérnünk - közben pedig boldognak is kell(ene) lenni. A népmesék azt mondják, hogy ez csak akkor és úgy valósulhat meg, ha a táltos paripánkkal (a belső erőnkkel) jó viszonyt ápolunk. 

A Kié a táltos? című magyar népmese azt is megmutatja, hogy a táltosunk "birtoklása" nem alanyi jogon jár, hanem meg kell küzdeni érte. De, ha belefogunk ebbe a küzdelembe, rászánjuk az időnk, a figyelmünk, akkor lesznek segítőink, és győzhetünk! A hétköznapok taposómalmában meg kell állnunk, önmagunk belső hangjára is kell figyelnünk, különben nem kell csodálkoznunk, ha a kemény munka sem hoz eredményt. Tudták ezt régen is az emberek, ezért alakult ki annyi formája annak, hogy önmagunk hangját meghalljuk - sőt, hogy a belső énünk összekapcsolódhasson a felsőbb világokkal is. Ennek módját kódolják a mesék, ha a ma embere odafigyel, tanácsot kaphat.

Mert beleilleszkedni a saját életutunkba, ráérezni, hogy mi a feladatunk, és hogyan kaphatjuk meg hozzá a (nemcsak a mesében létező) segítséget: nagy élmény! Figyelem és gyűjtöm azokat az életutakat, akiknek ez sikerül! Ha ilyet látok, hallok, szívesen megosztom itt a blogban. Mert jó tudni, hogy lehetséges!

Hinni a gyerekünkben - támogatást adni

Ma is "lapszemlézem", csak épp egy tévés interjú kapcsán. Írtam már, hogy nagyon szeretem az Arckép műsort, mert majd' mindig olyan vendége van, aki engem valamiért izgat. Kadarkai Endre pedig jól kérdez, olyan arcképek rajzolódnak ki, amelyekből mindig van mit továbbgondolni.

Most a legfrisebb arckép Nagy Zsolt színészé.
A 15. perc környékén hangzik el az a mondat, ami miatt a mai bejegyzést megírom.
Itt lehet az egész interjút megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=ZoUGk8Nhuts

Nagy Zsolt több ponton is beszél a gyerekkoráról. Elmondja, hogy az apja sosem volt büszke rá, nem tartotta és talán ma sem tartja sokra azt, hogy a fia elismert és országosan ismert színész lett. Ezzel összefüggésben beszél a saját kisebbségi komplexusáról, és arról, ahogyan ezt kompenzálta és kompenzálja a mai napig. Nehéz hátizsák ez.

Ki hinné, hogy egy nyilvánvalóan tehetséges és sikeres művészember életét is befolyásolhatja a gyerekkori (majd a felnőttkorba átívelő) szülői attitüd?

Amikor a szülő már a kisgyermekét értékesnek, egyedinek ismeri el, és ezzel támogatja, akkor úgy tölti fel az érzelmi tankját, hogy a gyerek "énereje", önmagába vetett hite is kiépül. Megalapozódik az önbizalma. Minden sejtjébe beleíródik, hogy az emberi élet érték, hogy minden személyiség ki tud bontakozni, és csodává tud válni. Értelmet nyer maga a létezés is. Nekem nagyon figyelemre méltó az is, ahogyan Nagy Zsolt az élet és a lét értelmetlenségéről beszél. Hangsúlyozom, hogy én őt nagy színésznek tartom, több színpadon és filmen is láttam. És ennek fényében még inkább óriási a figyelmeztetés: szülőként a gyerekünkben való hit, az ő elfogadása, támogatása kulcsfontosságú.
Bármilyen magasra jut majd felnőttként, bármekkora sikereket jár be, az érzelmi biztonság, a világban levés biztonságának az alapja otthonról, a szülői házból jön!

Ami azonban jó hír, és a mentális egészségünk szempontjából fontos tudni, hogy minden sérülésünk, lelki hiányunk vagy fájdalmunk olyasmi, amivel lehet és érdemes is dolgoznunk. Az, amit az önismereti munka során felszínre hozunk, és a tudatalattiban átírunk, az aztán a javunkat szolgálhatja. Megerősít, és új irányt vehet az életünk.
A ma leírt problémakörhöz a meseterápia során kapcsolható például A szamárbőr királyfi meséje. Elfogadás, támogatás, igazi önmagam, képességeim kibontakoztatása és megélése - ezek mentén lehet dolgozni. Ha a családban, a szülők felől - bármilyen ok miatt - ez sérült, akkor érdemes feldolgozni, hogy az életünk szabadabb legyen. Hogy megvalósíthassuk azt az életet, ami igazán nekünk való, ami ránk van szabva, amiben "jól vagyunk a bőrünkben". Ahogyan a szamárbőr királyfi is végül le tudta venni a szamárbőrét... Mert lehetséges!
Nagy Zsoltot láthatjuk manapság is "témába vágó" előadásban: az Örkény Színház Apátlanok címmel állította színpadra Mikó Csaba drámáját - amely 2013-ban el is nyerte az Évad Legjobb Magyar Drámája díjat.

Fotó: orkenyszinhaz.hu

A kudarcok sikerré fordítása

Élet - ahogyan a népmesék is mutatják: kudarc és siker önismerettel

Meglepő önéletrajzot tett közzé egy világhírű professzor. Nyilvánvalóan sikeres emberként ebben a CV-ben azt mutatja meg, hogy a látható sikereit mennyi kudarc is övezi. Mai Lapszemlémben erről olvashattok. Az eredeti cikket pedig itt találjátok:
http://444.hu/2016/04/28/kudarcait-bemutato-oneletrajzat-osztotta-meg-a-princeton-professzora?fbfanpage444+20160428+1023

Hogy miért érdekes ez egy életmódbeli kérdésekkel, meseterápiával foglalkozó blog számára?
Sok frusztrációt okozhat a versenyorientált világunkban elterjedt gyakorlat: "fényezni magunk". Csak azt mutatni, ami az erősségünk, illetve, ha például egy állásinterjún a gyengeségeinket kérdezik, akkor - a legtöbb karriertanácsadó szerint - úgy érdemes válaszolni, hogy végső soron a gyengeségünket pozitívumként lehessen beszámítani. Pedig...
Pedig gyengesége mindenkinek van. Az önismereti munkának egyik célja, hogy személyiségünknek ezt a szeletét is feltárjuk. Miért? Mert, ha ismerjük, akkor tudjuk elfogadni, és a következő lépésben fejleszteni. Ennek az ellentéte: ha az önismeretünknek nem része a gyengeségeinkkel való szembenézés, akkor csak eltagadni tudjuk azokat - önmagunk és mások előtt is. Miközben a gyengeségek akkor is "élnek és virulnak", megjelennek a viselkedésünkben, a döntéseinkben, a szavainkban is. Legyen erre egy szemléletes példa: ha egy jogász remekül eligazodik a jogtudomány útvesztőiben, de rosszul kommunikál más emberekkel... Milyen helyzetek állnak elő? Ő idegesen harcol az igazáért, veri az asztalt... de ez nem lesz szimpatikus, és nem nyílnak meg az ajtók, nem ér célba. Pedig a szakmai eszközök a kezében vannak, hogy sikerre vigye az ügyeit.
Csak akkor tud változást elérni, ha önismeretében növekszik, és tudatossá válik arra, hogy kommunikációs hatékonyságát növelje.

Minden kudarcunk mögött rejtőzik valami ok, amiért a kudarc valósult meg. Ha ezt felismerjük, a kudarcot a javunkra fordíthatjuk, a fejlődésünk szolgálatába állíthatjuk. Így a kudarc(ok) lépcső(k) lehet(nek) a siker felé, a céljaink felé.
Kudarc és siker is jutott annak a női alaknak, aki Az igazságtevő királyné című népmese főszereplője. Lehet tőle tanulni. Ha belépünk a mesébe, a mese képei és a ránk gyakorolt hatás meg fogja mutatni sikeres életútjának titkát. Kudarcok, nehézségek idején is kapcsolatban volt a belső hangjával. Empátiával és intuitívan élte a mindennapjait. Humorral volt jelen a feszült helyzetekben is. Az ő meséje is egy igazi önismereti utazás lehet.
Hogyan vagyok én párbeszédben a belső hangommal? Párbeszédben vagyok?
Hogyan lehetek párbeszédben a belső hangommal?

"Ha szárnyak nélkül születtél, hagyd, hogy kinőjenek!"

Voltál már úgy, hogy valamilyen irányba akartál menni, érezted, hogy arra lenne jó, de a környezeted az ellenkező irányba tolt? Ha igen, biztos emlékszel, mennyire feszítő, rossz érzés!
Igazi erős önismeret kell ahhoz, hogy ilyen szituációban is a saját belső hangunk által súgott irányba menjünk. Önismeretet és a belőle fakadó belső erőt pedig a bennünk élő táltos paripánktól nyerhetünk. Ahogy mondani szokás: zongorázni lehet a különbséget két ember élete között, akik közül az egyik a maga által választott úton jár, a másik pedig a ráerőltetett úton.
Így aztán a belső erő fejlesztése, a rá szánt idő és energia biztosan megtérül. Ezt bizonyítja annak a fiatal nőnek is az élete, akiről mai lapszemlémben mesélek.

                                                                                              Fotó: noklapja.hu
Az írás a Nők Lapja 2016. április 20-i számában jelent meg, de itt is olvashattok a cikkből ízelítőt:
http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/2016/04/25/elettortenet-olah-koppany-andrea-az-eletvidam-kismama/
Szóval, az ő élete is olyan, ami erőt adhat, ha éppen lankadna az optimizmusunk, ha hálaadás helyett panaszáradat folyna ki a szánkon.
A népmesékben is gyakori helyzet, hogy a hős története valamilyen hiányállapotból indul. Ebben a blogban azt igyekszem megmutatni, hogy a népmesék a valós életünkről szólnak, nem a kitalált idill kis sztorijai. Ahogyan a népmesei hősök a hiányállapotból el tudnak jutni - sok és nehéz küzdelem árán - a kiteljesedett életbe, úgy Andreának is sikerült ez. Mozgásában ugyan korlátozott, de az életszemlélete nyitott, hisz abban, amit csinál, így mindent megvalósít, amit kigondol.
Az életfilozófiája maga a motiváció, a Coco Chanel-i mondat: "Ha szárnyak nélkül születtél, hagyd, hogy kinőjenek!" Andrea életmeséje pedig tényleg bizonyíték, hogy lehet szárnyakat növeszteni.
Az ő táltos paripája kerekesszékkel száguld, és éli az élet teljességét. Szerelmet, anyaságot, szívvel végzett munkát, szépségversenyt, sminktanácsadást, nyelvtanfolyamot és még mennyi mindent!
Mutatok róla néhány rövid videót, hogy inspirálódjunk az életvidámságából:
Ez egy szépségversenyen készült Andreával:
https://www.youtube.com/watch?v=eM0KiH2BTCo

Andrea munkahelyén, a MÜPA-ban és a játszótéren kislányukkal:
https://www.youtube.com/watch?v=5bzGaVa5rM4

Andrea résztvevőként egy vállalkozói tréningen:
https://www.youtube.com/watch?v=CLK73GeuWNY

Ha olyan gondolat szalad át a fejemen, hogy "Ezt nem lehet.", "Nekem ez nem megy.", "Túl nehéz.", "Az én helyzetemben lehetetlen." - nos, akkor Andea története nagy erőforrás. Olyan ő, mint a mesebeli szegény legény, aki minden akadályozottság ellenére sikerre viszi az ügyét.
Innen is további szép sikereket és jó egészséget kívánok Andreának és családjának!
És köszönjük, hogy inspirációt és motivációt kaphatunk tőle!

Honnan tudhatjuk, hogy a táltos paripánk erejével megyünk? - avagy: Tompos Kátya, az egyéniség

                                                                                                   Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet
Most egy olyan színésznőről mesélek, akit hallottam már nyári estén Füreden a Budapest Klezmer Banddel zenélni, láttam már közönségfilmekben játszani, és kőszínházakban is nagyot alakítani.
Rá mindig kíváncsi vagyok. Egyedi kisugárzása és tartása van. Kultúrák, nyelvek, empátia, finomság, érzékenység, valódiság, életenergia: valahogy ezekből áll össze, ezért jó őt bármiben látni.
Bulvárhírekben sosem találkoztam vele, talán nem is szerepel ilyesmiben - mert ami belőle fontos, az ott van a színpadon, akár énekel, zenél, akár prózában vagy versben szólal meg.
Ez a blog nem akar színházról, irodalomról közvetlenül írni, de akar megragadni minden olyasmit, ami az életünket a harmónia felé segítheti, katalizátor lehet, hogy jobban, szebben, okosabban éljünk.
Ezért írok ma Tompos Kátyáról. Egy friss interjút olvastam vele, és a mondatokon megint csak átragyog, amit én annyira fontosnak tartok minden ember életében legyen művész vagy bármi más: vállalja magát, a saját útján jár, a belső késztetései mozgatják.
http://7ora7.blog.hu/2016/04/28/tompos_katya_szamomra_a_hatalmi_harcok_erthetetlenek

Aki meghallja a belső hangját, és erőt merít, hogy a belső hang által súgott-sugalmazott úton járjon, az kapcsolatban van a saját táltos paripájával. A népmesékben a táltos paripa személyesíti meg a belső erőnk. Azt az erőt, amelynek az érzékelése a mai embernek sokszor nehéz. A legtöbben nem is tudják, hogy létezik. Pedig nélküle nem élhetjük azt az életet, amely igazán a miénk. Amelyet akkor élhetnénk, ha igazán tudnánk, hogy kik vagyunk és mi a dolgunk az életben.
Az önismerethez elengedhetetlen a párbeszéd a bennünk lakó táltos paripával. Tompos Kátya érzékelhetően jól működteti ezt a párbeszédet. Gyerekkorától fogva tudja és érzi, hogy az ő világa az ének, a tánc, a színészet. Semmilyen praktikus tanács nem hallgattatta el benne ezt a belső hangot, efelé ment, ezen az úton van - és jó úton van. Az arcára van írva, hogy virágzik. Ez a siker. Ez az igazi siker. Mert minden ember abban tud igazán kibontakozni, amihez indíttatása van - azt is mondhatnám, hogy abban tud kibontakozni, amiben az Égiek vezetik. Mert akkor lesz inspirációja, ihlete, ereje megújulni, továbbmenni, küzdeni - és a sikert is megélni.
"Csak a szívem érzi" - énekli Tompos Kátya a Szép Ernő vers nyomán. Hát, ez az, ami megteremti a kapcsolatot a táltos paripánkkal: a szív hangja. Erre kell rászánni az időt, a figyelmet. Mondhat bárki bármit felgyorsult világunkról, a vonzó digitális technikáról, egy biztos: a ma emberének ugyanúgy, mint bármikor bárkinek a történelem során, aki harmóniában akart élni: naponta meg kell állnia, el kell csendesednie, hogy meghallhassa a szíve hangját - hogy eligazodjon az életben, hogy jó döntéseket hozzon, hogy tartalmas élete lehessen.

Szép Ernő: Csak a szívem érzi Nem érzi a halott veréb, ha a ló a begyére lép, csak a szívem érzi. Nem érzi a száraz levél, ha sárba teszi le a szél, csak a szívem érzi. Ha válnak néma fellegek, nem érzik azt meg az egek, csak a szívem érzi. Nem érzi nyíló rózsa azt, hogy elvesztette a tavaszt, csak a szívem érzi. Nem érzi azt a sárga Hold, hogy végtől végig árva volt, csak a szívem érzi.

Itt meg is hallgathatjátok: https://www.youtube.com/watch?v=Jnt3Fsli8lw

Önazonos embert látni, akit a szíve hangja vezet és visz sikerre, mindig jó. Tompos Kátya ilyen. Ne féljünk tőle tanulni. Legyen valaki művész, villamosmérnök vagy kertész, a lényeges ugyanaz: meghallani a szív hangját, felvenni a kapcsolatot a bennünk élő táltos paripával, és így élni.

Mese a Turay Ida Színházból...vagyis inkább: az én mesém

                                                                                       Fotó: Turay Ida Színház
Sokféle mese létezik. Terápiás szempontból biztosan a népmesék a legértékesebbek. Most mégsem népmeséről írok. Egy angol szerző darabját láttam szombat este a pesti Turay Ida Színházban. Ennek kapcsán mesélek én is.
Be kell vallanom, hogy előítéletekkel indultam: nem szeretem a könnyed, limonádé darabokat, az olcsó poénokat, így tehát fel voltam rá készülve, hogy katarzismentes este lesz. Sietek leszögezni: nem tévedtem. A színdarabról legyen elég annyi: nem egy Shakespeare mű, a színészek játéka pedig, Mikó István kivételével, igazán felejthető. Így aztán Ron Aldrige Csak kétszer vagy fiatal című vígjátékát nem ajánlom, ha jó színházat akarsz látni.
Akkor mégis miért írok róla?
Mert egy gyengécske vígjáték és egy színházas este is pont jó alkalom lehet a hálaadásra, az élet élvezetének gyakorlására!
Tulajdonképp már délután eldöntöttem, hogy, ha már így alakult, hogy a tágabb család ezt az előadást szavazta meg, én meg tudom, hogy az előadás nem lesz olyan, ami nekem tetszeni fog, akkor megkeresem az estében azt, ami jó, és ezáltal egy nagyon jó esténk lesz! A terv bevált! :-)
Színház előtt egy nagyobbat sétáltunk a megújulásban lévő IX. kerületben, öröm volt látni, mennyit változott, előnyére, a hangulat, az épületek. Aztán eleredt az eső, így előbb értünk a Kálvária téri színházba: szuper, mert a színházi büfében sorban állás nélkül kaptunk nagyon finom kávét, narancsos-kivis szendvicset, és a büfés hölgy is kedves volt. Mutatom:

Közben megérkeztek a rokonok is, egy kis évődés a kezdés előtt az 1. sorba váltott jegyünkön:
"Minden bugyit alulnézetben fogtok látni." - ez mondjuk engem nem dob fel, de... elindul a darab, és én rájövök, hogy a bugyikhoz képest van itt valami még érdekesebb: pont rálátok a súgóra, látom a kezében lévő szövegpéldányt, és persze azt is, épp kinek súg. Ez remek, rájövök, hogy mostmár nem is a vígjáték nézője, de aktív szereplője vagyok. Nagyon jól szórakozom, sportot űzök a súgó és a színészek együttműködésének kifigyeléséből :-)
És még nincs vége az estének! Színház után a 90 éves dédihez megyünk (ő is velünk volt színházazni), nagy adag tiramisu, pogácsa, bor az éjszakai menü. Vígjátéki hangulatban telik a vendégség is, aztán hazakocsikázunk, kislányunk abban a pillanatban ébred, ahogy belépünk az ajtón, és már hív is: Anyaaaaa!
Csodás este volt - mert ez is az élet, mert annyi mindennek lehet örülni! Lehetett volna persze bosszankodni az eső meg a gyatra vígjáték miatt, dehát VAN VÁLASZTÁSUNK. És naponként eldönthetjük, hogy arra nyitjuk ki a szemünk, arra fókuszálunk, ami örömet okoz. A többinek is tudatában vagyunk, de nem engedjük, hogy eluralja a gondolkodásunkat, az érzelmeinket, a hangulatunkat.
Ez a mese most az én mesém volt.
Mese volt, igaz volt.

Mesékről felnőtteknek?

                                   INSPIRÁLÓ (ÉLET)MESÉK

Mesékről felnőtteknek? Igen!

Modern életünkből kikoptak a mesék, visszaszorultak a gyerekszobákba – mostanában már ott is inkább csak rajzfilm formában. Ez nagy veszteség!

A népmesék ugyanis eredetileg felnőttekhez szólnak, és ÉLNI TANÍTANAK!

Erre épül a meseterápia.

Nem kevés széthulló családot, tönkrement életet látunk magunk körül. Pedig ennek nem kell így lennie! A mesék évezredes bölcsessége megtanítja az élet rendjét, azt, ahogyan harmonikusan tudjuk élni a mindennapjaink. Nagyon gyakorlatiasan tanácsot ad életvezetési, párkapcsolati kérdésekben; rávezet bennünket arra is, hogyan kell kommunikálnunk, ha sikeres és jó emberi viszonyokat akarunk. Még azt is megmutatja, hogyan vergődjünk zöld ágra az anyóssal, apóssal! Gyereknevelési kérdésekben is eligazít! Hogyan lehetséges ez? Hogyan kapcsolódhatnak a mesés történetek a felnőtt élethez?

A népmesék történetei örök emberi értékeket rögzítenek, és így igazodási pontokat nyújtanak bármely kor emberének. Tudatalattinkra is ható képekkel, belénk íródó szófordulatokkal, sokszor humorral átszőve erősítik a személyiségünk – ha hagyjuk. Ha elengedjük azt a téves közvélekedést, hogy a meséknek nincs érvényes üzenete a racionális felnőtt világ számára.

A mesés élet nem hihetetlenül könnyű életet jelent – ha igazán beleolvassuk magunkat a mesékbe. A mese épp azt tanítja meg, hogyan tudunk hozzáférni a saját belső erőforrásainkhoz – és ezáltal hogyan tudunk megteremteni egy harmonikus életet, amelyben elérhetjük a céljainkat. Célok eléréséhez a legjobb mester-coach a népmesék világa. Gondoljunk csak a szegény legényre, aki a kvázi kilátástalanságból jutott el a királyságig, és nyerte el hozzá a királylány kezét! Nem ingyen és nem munka nélkül, sőt, nagyon is sok küzdelem árán, de segítőkre találva elért oda, ahová vágyott – mind szakmailag, mind magánéletileg. Érdemes tehát tanulni a meséktől!

Erre ad lehetőséget az Inspiráló (élet)mesék előadássorozat is. Dunaharasztin első alkalommal a Laffert Kúria kávézójában április 22-én 17 órától találkozhatnak az Inspiráló (élet)mesékkel.

Minden érdeklődőt szeretettel hívok és várok: mesés lesz! :-)

Megérni a boldogságra - A szép Katarina története (szicíliai népmese)

Épp arról olvastam most egy cikket, hogy a 21. század a mentális betegségek százada lesz. Hogy ez ne így legyen, abban segíthet, ha meghalljuk a mesék üzenetét. Nekem fantasztikus látnom, hogy a mesék olyan erővel tudják megmozgatni és átalakítani a felnőtt ember életét, mintha az illető egy nagyon hatékony "lelki pirulából" szedett volna be egy dobozzal. De ahogyan a gyógyszerek is csak akkor fejtik ki a hatásukat, ha bevesszük őket, a mesék is csak akkor tudnak jótékonyan hatni az életünkre, ha elkezdünk figyelni rájuk. Megfejtjük a kódolt üzenetük, és beépítjük az életünkbe, amit megértettünk. Ennek a blogbejegzésnek az első változatát még áprilisban írtam, de engem is annyira foglalkoztat ez a mese, Katarináé, hogy frissítem és bővítem soraim.
A fenti újságcikkben a pszichológus azt elemzi, hogy a ma embere, a mai generációk mindent azonnal akarnak, és mindenből (érzelemből, élményből is) csak a pozitívat akarják megélni. Mindezt sok vásárlással és online tartalom fogyasztásával. Így persze az érzelmi feldolgozó kapacitás kimerül, megindul a pszichés tünetképzés.
Van segítség és van választás, ezt jó tudni. Persze el kell dönteni, hogy hajlandóak vagyunk visszavenni a modern, urbánus életből, közelebb hajolunk és visszatérünk a természethez. Az egész napos tablet feletti görnyedés helyett kell a kirándulás, kell a csend és kellenek a tartalmas kapcsolatok. De a jól megélt élethez kellenek a minták, a tippek, a követhető életmodellek. Nem mondom, hogy ilyesmit csakis a népmesék kínálnak - de azt igen, hogy a népmesék egész biztosan. Mert ez a dolguk. Utat mutatnak az életben, élni tanítanak.
Ahogyan A szép Katarina története is. Akit egy magas nőalak formájában meglátogatott a Sorsa, és nekiszegezte a kérdést: "Mikor akarod élvezni az életet? Ifjú vagy idősebb korodban?"

És innen elindultak az (élet)események, Katarinának pedig meg kellett tapasztalnia, hogy az egyes életszakaszok más-más lehetőségeket és feladatokat hoznak. Van örömteli, és van nehéz időszak. Mindkettőben helyt kell állni - csak így jöhet el a harmónia időszaka.
Amikor benne vagyunk egy nehezebb élethelyzetben, sokszor hárítani akarjuk. Nekem is volt szörnyű főnököm és családi nehézségem is. Tudom, milyen elveszíteni valakit, akit nagyon szeretek. Megértem magam és mindenkit, aki ezekből az élethelyzetekből szabadulni akar. De ez a mese azt mutatja meg, hogy nem lehet mindig napfényes az élet. A nehéz időszakban is vállalni kell a felelősséget, nem lehet kiugrani, és a saját sors elől elfutni. Katarina kiugrik, többször is kiugrik és elszalad a helyzetből, amit a sorsa teremtett. A mese szerint mindaddig visszajön a nehézség, amíg meg nem tanulja, hogy az ő feladata elől nem menekülhet, neki kell megoldania.
Egyszer volt egy kollégám, akinek a gyerekéről kiderült, hogy fogyatékos. Ő nem bírta ennek a terhét, a házasságán kívül kereste az elvesztett boldogságát. Nyilván pillanatnyilag sokkal elérhetőbb volt a boldogság egy fiatal, független lány mellett, mint a fáradt, kimerült, kétségbeesett feleséggel és a beteg gyerekkel. Láttam ezt, és nagyon drukkoltam neki, hogy visszatérjen a családjához, hogy megtapasztalhassa, fogyatékos gyerekkel is van boldog élet. Nagy döntéshelyzetek ezek. És a döntésnek súlya és következménye van.
Aztán a döntéssel még nincs vége: útközben lesznek jó- és rosszakarók, segítők és ellenségek. Aki több figyelmet szentel a jóakaróinak, az észreveszi a lehetőségeket, az el fog jutni az öröm, a boldogság állapotába. Vagy pontosabban: az tud örömben, megelégedettségben élni. Nem azt látja, hogy éppen mi hiányzik az életéből - hanem arra fókuszál, merre akar menni, mik a céljai, mit kell tennie, hogy közelebb legyen a céljához. És akkor szinte mindegy is, hogy öreg vagy fiatal, mert kiteljesedett az élete. Ha a magazinok sorai között is olvasunk, magunk is észrevesszük, hogy a kiteljesedett, boldog élet sokkal jobban hozzáállás, mintsem vagyon vagy tökéletes körülmények kérdése. Nem a topmodellek és nem a dúsgazdag vállalkozók vagy sztárok a legboldogabb emberek. Sőt, boldog embert mindig ott találunk, ahol valaki megdolgozik a harmóniáért. Ahol valaki minden nap veszi a fáradságot, hogy tegyen az életéért.

Erre inspiráló példaként nemrég Andrea történetét hoztam: http://taltosparipa.blogspot.co.at/2016/04/ha-szarnyak-nelkul-szulettel-hagyd-hogy.html

Nem-Rómeó és Júlia (Tar Sándor: Lágy eső)

A novella nyomán a felemás kapcsolatokról gondolkodom. Amelyek vagy egyik vagy másik vagy mindkét fél számára szenvedést hoznak.
Van, akit az ilyen jellegű tapasztalat elkerül. A szerencsésebbek (??) mindig az elhagyó / (már) nem szerető szerepét játsszák. Aki szeret, és nem szeretik viszont, nyilván az szenved jobban.
Szerencse vagy véletlen, hogy az embernek ez utóbbi szerepet meg kell tapasztalnia? Segíti-e ez a fejlődést, és, ha igen: meddig?
A szerelem érzése - bár sokszínű, sok érzelem alkothatja - mégis biztosan mindig mámorító. Hogy a hasznunkra legyen, és a személyiségfejlődésünket szolgálja, mégis rajtunk múlik! Illetve az önismeretünkön, az énképünkön, a világgal való kapcsolatunkon.
Aki értékeli és szereti önmagát, az a szerelem viharaiból is épül. Még egy ok az önfejlesztésre.
Régi igazság, hogy a szerelmi boldogsághoz két, lelkileg egészséges ember kell. Önismeret nélkül a szerelemben is nehéz boldogulni, de könnyű eltévedni.

Kényszeríteni, zsarolni a szerelmet nem lehet. Vagy legalábbis nem vezet jóra.
Aki ismeri a saját értékeit és gyengeségeit, aki tudja, mi a célja, merrefelé tart, aki megtalálta belső erőinek a forrását, az a társkeresés és -találás (időnként rögös) útján is könnyebben veszi az akadályokat.

A novellabeli nem-Rómeó nem tudja, ki is ő és ki a lány. Kér, kuncsorog, könyörög, zsarol, de nem sugárzik belőle az önerő. Nem csoda, ha Júlia nélkül áztatja tornacipős lábát.
Keressük az énépítés lehetőségét! Tegyünk önmagunkért (is)! Ahogyan fejlődik a személyiségünk, képesek vagyunk egyre érettebben látni önmagunkat, a kapcsolatainkat, a másik embert, úgy lesz nagyobb az esélyünk és a lehetőségünk is, hogy harmonikus párkapcsolatra találjunk.
Amíg ösztönösen tesszük, "lesz, ahogy lesz" alapon élünk, addig ki vagyunk szolgáltatva a tudatalatti erőinknek. Aki otthonról jó tudatalatti programokat hoz, annak így is lehet szerencsés a kapcsolata. De nem érdemes lutrizni! Ne akkor derüljön ki, hogy a kapcsolati készségeimet fejlesztenem kellene, amikor már válás előtt állok. Ez megelőzhető. Vagy, ha már benne vagyok egy válásban / túl is vagyok rajta, de a következő kapcsolatomban máshogyan akarom: akkor van út és lehetőség fejlődni és változni.

Ami lényeges, és a népmesék is ezt tanítják, tehát a meseterápia sem mondhat mást: a változásra, a változtatásra el kell határoznom magam. A változtatás útja küzdelmes (mint ahogyan a mesehősök is mindig küzdenek, hol sárkánnyal, hol boszorkánnyal, de mindig harcolniuk kell, hogy elnyerhessék a vágyott dolgot!), de aki energiát fektetett egy szebb és jobb életbe, még mindig azt mondta és mondja, hogy megéri!

Életmesék - életmódváltás

"Mese volt, igaz volt." - nagyon szeretem ezt a mesezáró formulát. Igaz mesék 3 nőről és egy férfiról az életmódváltás témában. Egyikük sem celeb vagy híresség, de megcsinálták. Szerintem nagyon motiváló. Itt a tavasz, a legideálisabb időpont a változások elkezdéséhez: nekem még van 5kg ledolgozandóm, és ezekkel a kilókkal együtt az édességfüggőséget is ki akarom pucolni az életemből. Ma négy történetet osztok meg a noklapja.hu-ról, de hamarosan jönnek a témába vágó mesék is: mert "Ha az ember hisz a mesékben, akkor előbb-utóbb úgy alakul az élete." (Lajkó Félix hegedűművésztől hallottam ezt tegnap, és muszáj volt lejegyeznem!)

http://noklapja.nlcafe.hu/noklapja/nagy-eletmodvaltas-2015/2015/11/11/akik-a-legtobbet-nyertek/

Itt a blogban dokumentálom a saját életmódváltó történetem is: egyfelől magamat motiválom, és azt remélem, másokat is inspirálok. Pontosabban: inspirálnak a mesék, amelyek folyton a változtatás, a jobbítás felé tolnak mindannyiunkat!

Nekem a jóga régi álmom. Jelen is volt már gimis korom óta az életemben, de mindig csak rövidebb szakaszokra, egy-egy tanfolyam erejéig, vagy néhány hetes otthoni könyvből gyakorlásra futotta a kitartásomból. Stúdióba menni mindig élmény volt, de valahogy az időbeosztásomba nem tudtam bepréselni állandó programnak. Lassan egy hónapja előfizettem egy online jógás oldalra, ahol rengeteg (tematikus, különböző szintű, stílusú) videó van fenn, azóta ezekkel a videókkal gyakorolok. Mivel bármikor rákattinthatok, így belefér a napomba. Van, hogy korán reggel, van, hogy késő este jógázom, de olyan napok is vannak, amikor napközben a kislányommal együtt. Nagyon élvezem, és a tematikus (pl. változást mentálisan is segítő) gyakorlás abban is megerősít, hogy távol tartsam magam a csokis keksztől. 5 kg ugyan nem tűnik nagy dolognak, de számomra egy olyan életmód az ideális, amelyben szabadnak érzem magam a rossz szokásaimtól: távol tudok maradni az édességektől, nem azért iszom kávét, mert megszoktam, és rabja vagyok a szokásnak, hanem, ha épp különleges kávét ihatok, akkor érzem az alkalom egyedi voltát. Hogy is fogalmazzam?

Rossz szokásoktól mentes tiszta életmódra vágyom, amelyben a szellemi erők, a lelki tényezők tudnak afelé irányítani, hogy szabadnak érezzem magam. Persze, sok szempontból szabadnak érzem magam, de egy kis (habár fontos) szelet hiányzik. Ahogyan gondolkodom, azt akarom látni a tükörben is. Magamnak megfelelni. És a vonzás törvénye úgy látom segít: a kávéfőzőm elromlott, így megtörik a kávé-édesség napkezdő rutinom:-) Ezek a rutinok olyanok, mint a mesebeli szamárbőr - azt hisszük, mindenképp hozzánk tartoznak, aztán, ha sikerül levetni őket, nem is értjük, hogy lehettünk úgy összenőve velük. Érdemes összeírni/kigondolni, mely rutin(ok) akadályozóak, amelyek már nem szolgálnak minket, csak energiát visznek el! Én most itt tartok.

Anyaság, én így szeretlek! - Énidő és mesék

Amikor a mesék bölcsességéről és arról van szó, hogy ezt hogyan lehet az életünkben aprópénzre váltani, akkor beszélnünk kell az énidő szükségességéről is.
Nem láttam még harmóniában élő embert (sem férfit, sem nőt, sem időset, sem fiatalt), aki a harmóniát anélkül tudta volna megteremteni az életében, hogy naponta ne lett volna saját kis "szent ideje", amikor elmerülhet a saját gondolatai csendjében. Van, aki ezt imádságban teszi este, elalvás előtt, van, aki bicajozni megy, hogy kiszellőztesse a fejét és egyedül legyen, van, aki meditál, van, aki jógázik, van, aki süteményt süt és blogot vezet róla - szóval, mindenki másként csinál(hat)ja, de valahogyan meg kell találnia a saját idejét, amit befelé fordulásra, töltekezésre tud fordítani.
      Nem szeretem az áldozat szerepet reklámozó, viccesen jópofizó, az anyukák "soha nincs magamra időm" problémáját parodizáló posztokat. Ez a vicceskedés gyilkos fajta. Mert azt üzeni, hogy elfogadható, általános és normális, hogy egy feleség és anya szerepben is élő nőnek nincs magára ideje, megszűnik szellemi dolgokkal foglalkozni, és élete centruma a mosatlan edény meg a büdös zoknik kupaca, amelybe változatosságot maximum a lekvárfőzés örömei hoznak.
     Feminista élharcos sem vagyok. Azt azonban gondolom, hogy mind a nőknek, mind a férfiaknak szükségük van "énidőre", hogy feltöltsék lelki, szellemi tankjukat. Az ember nem robot, a fizikai táplálék mellett lelki táplálékra is szüksége van, ha jól akar funkcionálni. Mégpedig olyan lelki táplálékra, amelyet ő választ magának, amely így őt valóban erősíti. Mint írom feljebb, ez egyéni, hogy ki mit érez erősítőnek. A hétvégén nagyon szép példát láttam. Ezt akarom nektek leírni.
     A szombati kirándulásunk keretében egy hastáncbemutatóra is betévedtünk, ahol amatőr csoportok és táncosok nagy lelkesedéssel adták elő táncaikat. Az egyik, fiatal lányokból álló csoport vezetője egy anyuka volt. A párhónapos kisbabája is ott volt a bemutatón - apukája karjából nézte és hallgatta a bemutató táncait és zenéjét. Aki volt már egészen pici gyerekkel otthon, tudja, hogy mennyire fontos, hogy az anyuka maga is kimozdulhasson, töltekezhessen, hogy az egész embert kívánó feladatát aztán megújult erővel tudja végezni. Ez az apuka lehetővé tette ezt a párjának, büszkén tartotta kisbabájukat a karjában, és büszkén nézte felesége táncát is. Üdítő látvány volt ez a kis család!
     Mi is remekül mulattunk, az én 21 hónapos kislányom is jól megfigyelte a táncosokat, hazatérve ő is csípőt tekergetve "hastáncbemutatózott" a nagyszülőknek, és mondta hozzá: Nénik táncolnak.
     Nénik táncolnak, jókedvet és életörömet árasztanak! Anyaság, én így szeretlek! Köszönet és hála minden férjnek, nagyszülőnek és segítőnek, aki ezt támogatja, mert az ő segítségük bizony nagyon kell ehhez!