Van, akit az ilyen jellegű tapasztalat elkerül. A szerencsésebbek (??) mindig az elhagyó / (már) nem szerető szerepét játsszák. Aki szeret, és nem szeretik viszont, nyilván az szenved jobban.
Szerencse vagy véletlen, hogy az embernek ez utóbbi szerepet meg kell tapasztalnia? Segíti-e ez a fejlődést, és, ha igen: meddig?
A szerelem érzése - bár sokszínű, sok érzelem alkothatja - mégis biztosan mindig mámorító. Hogy a hasznunkra legyen, és a személyiségfejlődésünket szolgálja, mégis rajtunk múlik! Illetve az önismeretünkön, az énképünkön, a világgal való kapcsolatunkon.
Aki értékeli és szereti önmagát, az a szerelem viharaiból is épül. Még egy ok az önfejlesztésre.
Régi igazság, hogy a szerelmi boldogsághoz két, lelkileg egészséges ember kell. Önismeret nélkül a szerelemben is nehéz boldogulni, de könnyű eltévedni.
Kényszeríteni, zsarolni a szerelmet nem lehet. Vagy legalábbis nem vezet jóra.
Aki ismeri a saját értékeit és gyengeségeit, aki tudja, mi a célja, merrefelé tart, aki megtalálta belső erőinek a forrását, az a társkeresés és -találás (időnként rögös) útján is könnyebben veszi az akadályokat.
A novellabeli nem-Rómeó nem tudja, ki is ő és ki a lány. Kér, kuncsorog, könyörög, zsarol, de nem sugárzik belőle az önerő. Nem csoda, ha Júlia nélkül áztatja tornacipős lábát.
Keressük az énépítés lehetőségét! Tegyünk önmagunkért (is)! Ahogyan fejlődik a személyiségünk, képesek vagyunk egyre érettebben látni önmagunkat, a kapcsolatainkat, a másik embert, úgy lesz nagyobb az esélyünk és a lehetőségünk is, hogy harmonikus párkapcsolatra találjunk.
Amíg ösztönösen tesszük, "lesz, ahogy lesz" alapon élünk, addig ki vagyunk szolgáltatva a tudatalatti erőinknek. Aki otthonról jó tudatalatti programokat hoz, annak így is lehet szerencsés a kapcsolata. De nem érdemes lutrizni! Ne akkor derüljön ki, hogy a kapcsolati készségeimet fejlesztenem kellene, amikor már válás előtt állok. Ez megelőzhető. Vagy, ha már benne vagyok egy válásban / túl is vagyok rajta, de a következő kapcsolatomban máshogyan akarom: akkor van út és lehetőség fejlődni és változni.
Ami lényeges, és a népmesék is ezt tanítják, tehát a meseterápia sem mondhat mást: a változásra, a változtatásra el kell határoznom magam. A változtatás útja küzdelmes (mint ahogyan a mesehősök is mindig küzdenek, hol sárkánnyal, hol boszorkánnyal, de mindig harcolniuk kell, hogy elnyerhessék a vágyott dolgot!), de aki energiát fektetett egy szebb és jobb életbe, még mindig azt mondta és mondja, hogy megéri!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése