Berg Judit: Rumini

Blogom bejegyzései nem könyvajánlók, de néhány mondat múlva, remélem, érthető lesz, miért írok a 2007-es év gyerekkönyvének választott Rumini című meseregényről.

A kis hajósinas kalandjait szívesen olvassák (vagy olvastatják fel maguknak) a 6-10 évesek, mert fordulat fordulatot követ, és Pelevár kikötője no és bazárja, valamint a Szélkirálynő hajó útja lebilincselik a fantáziát, amihez hozzájárul az igényes, ám visszafogott fekete-fehér illusztráció is, mely nem veszi el a fantáziamunka lehetőségét a (kisebb vagy nagyobb) olvasóktól (a rajzok Kálmán Anna munkái).
Miközben anyuka vagy apuka felolvassa a kalandregényt, a mese világából maga is meríthet bátorítást, sőt életerőt. Nem túlzás ez? Sokak véleménye szerint a meseolvasás a szülőnek, nagyszülőnek kedves kötelesség vagy maximum kis szórakozás, de semmiképp sem olyasmi, amiben olyan komoly tartalmakat találhat, amelyek a saját életében is fogódzót jelenthetnek, vagy akár segíthetnének továbbmenni egy-egy elakadás feloldásával. Pedig ez lehetséges!
Kedves Olvasóm, kalandra hívom! Tegyen egy kísérletet, olvassa a Rumini című meseregényt a saját felnőtt szemszögéből, és figyelje meg, az egyes fordulatok milyen belső képeket, gondolatokat hívnak elő Önben, a cselekmény menete során milyen saját életesemények jutnak eszébe a mesebeli történések párhuzamaként! Furcsa lehet, de az egerek, patkányok, ürgék, mókusok által benépesített mesevilág párbeszédbe tud lépni a mi felnőtt életünkkel, és bevilágíthat előttünk utakat, amelyekről azt hittük, zárva vannak!
Hadd mutassak egy példát!
Amikor Rumini elveszlik, barátja, Balikó minden követ igyekszik megmozgatni, hogy megtalálják az eltűnt hajósinast. Végre ötletük támad a megoldásra, realizálják, hogy nem tudják kivitelezni, mert sok-sok pénz kellene a megvalósításhoz. A társak fel is adják, lemondanak a lehetőségről, mert azt gondolják, "úgysem működik". Balikó azonban a reménytelennek is nekifog, mert erősen akarja, hogy bárhogy is, de barátja nyomára akadjon. Csekély javait összekapargatja, és bízik benne, hogy valahogyan sikerülni fog. Nem látja még a megoldást, de elindul, mert tudja, most fontos, hogy megtegye, hogy megpróbálja.
 És nagy meglepetésére a Gondviselés, az Élet utat nyit: a mókusmágus nemhogy elérhetetlenül drágán adná a varázslatát, hanem kiderül, személyes ügye és érdeke is, hogy Balikó segítségére legyen barátja feltalálásában, mert az őt fogva tartó Félszemű Morti az ő ellensége is! A legszebb talán ebben, hogy sem a mókusmágus, sem Balikó nem tudták, hogy az Élet összekapcsolja az útjukat, és céljuk közössé válik, egymást segítve tudnak céljuk felé haladni. Az életet mozgató titkos szálakat, a Sors szálait mutatja meg a kalandregény ezekben a fejezetekben, méghozzá úgy, hogy az olvasó biztatást nyer: az én életemben is jönnie kell segítségnek, mikor szükségem van rá, és jönni is fog.
Vannak élethelyzetek, amikor mindent megteszünk, mégsem tudhatjuk, elegendő-e a pozitív eredményhez az erőfeszítésünk. Balikó kisinas elszántsága és hite abban, hogy a kellő pillanatban lesz megoldás, biztatás és bátorítás az olvasó számára is: Térj vissza a jókedvedhez és bizakodj!

Erwin Moser

Erwin Moser meséire a barátnőm kisfia hívta fel a figyelmem, nagyon kiváncsi lettem, az ő 2 és fél éves őszinte szemszögéből mi az, ami figyelemre méltó.

Moser a német nyelvű ifjúsági- és gyerekirodalom egyik legelismertebb alakja, ezt jelzik díjai, eladott könyveinek példányszáma és történeteinek sokfélesége. Magyarul a Manó Könyvek gondozásában jelentek meg tőle írások. Én személyesen nagyon jó jelnek veszem, hogy a 2-3 évesek körében népszerűek tudnak lenni a magyarul is megjelent Egércirkusz hosszú és csavaros történetei. Ez azt mutatja, hogy van igény a fantáziát megmozgató és gyakran meglepő történetekre a gyerekek körében. Sőt, Moser mesealakjai nem harcolnak, nem lövöldöznek, mégis kedveltek!
Hogy mi Moser titka, azt hamar megérti az ember, ha néhány kötetét maga elé veszi, és belelapozva elmerül a bécsi szerző világában. Én egy kávézó asztalára sorakoztattam fel a tőle elérhető, nem kis számú könyvet. A Wiener Melange már rég elfogyott, én még mindig ott ültem elvarázsolva a történetektől.

Moser fantáziája nem Harry Potter-szerű, egészen más, de mégis a fantázia erejénél fogva bilincsel le. Nem tanítja didaktikusan, szájbarágósan például, hogy másnak segíteni szép dolog, de amikor a süni lába eltörik, és csak a foteljából tudná nézni, hogy barátja, a kandúr milyen boldogan korcsolyázik, akkor a kandúrnak remek ötlete támad: a saját és barátja korcsolyacipőjét ráhúzza a karosszék négy lábára, és így korcsolyáztatja a mostmár jókedvű sünit.

Csavar csavart követ a történetekben, sosem kiszámítható, milyen szórakoztató elem fogja színesíteni a mesét. Én megszerettem, és Erwin Moser lelkes olvasójává váltam, remélem, a Manó Könyvek további fordításokkal fogja bővíteni a magyar gyerekek számára is elérhető kiadások sorát. A szerző a könyveit maga illusztrálja, szöveg és rajz egysége különösen megkapó!

 

 

A terapeuta műhelye

Arra gondoltam, érdekes lehet láthatóvá tenni, hogyan tréningezi magát a terapeuta... Nyilván vannak hivatalos képzések, amelyeken részt kell venni, hogy az ember egy-egy szakterületben elmélyedjen. Egyetemi diplomáim mellett én is sokféle és sokszínű képzési palettát jártam végig, és manapság is részt veszek tanfolyamokon, mesterkurzusokon. A papírt adó képzések mellett azonban egy jó terapeuta állandóan fejleszti önmagát, szakmai jártasságát. Ez a tréningezés (mint a sportolónak a napi edzés) teszi lehetővé, hogy a terapeutának az egyes eseteknél mindig aktuális és adekvát asszociációi, meglátásai legyenek, amelyek segítségével a terápiás folyamat tovább tud gördülni. Egy segítő folyamatban fontos, hogy a terapeuta értelmi, racionalizálható tudása magas szintű legyen, de ugyanígy fontos, hogy az intuitív képességei is működjenek, érezzen rá, mikor, mivel, milyen irányba tudja kliensét továbbsegíteni.
Ezeknek az összetett képességeknek a fejlesztése hasonlóan összetett tréningezési módszereket kíván, és minden terapeutának magának kell megtalálnia, hogy ő mivel tudja kiteljesíteni terapeuta attitüdjét.
A sport minden szellemi tevékenység kiváló kiegészítője. Számomra a sport a tudat átmosását, megtisztítását jelenti. Futás, Pilates, Body Work, Indoor cycling/kirándulós biciklizés vagy jóga közben a figyelmem eltávolodik a hétköznapi ügyektől, az izommunkára, a légzésre, a testtartásra figyelek, vagy éppen a számomra fontos célokat vizualizálom, ez a stressz feldolgozásának és leépítésének számomra egy aktív útja. Ettől válok mentálisan is fitté és nyitottá.
A mai bejegyzésemben azonban egy olyan tréningezési módot szeretnék bemutatni és kiemelni, amely a többi között egy szórakoztató, sok tanulsággal járó, ugyanakkor koncentrált figyelmet igénylő tevékenység.
A tévénézésről mindenki tudja, hogy nem épp fejlesztő tevékenység. Ugyanakkor ezt is lehet úgy csinálni, hogy a hasznunkra váljon. Konkrétan tévét sosem nézek, reklámokra, kéretlen rossz hírekre végképp nem pocsékolom az időt. De szerencsére vannak értékes tévéműsorok, amelyek letölthetőek. Gyakran éppen a kisebb tévécsatornákon - ott van idő és lehetőség mélyebb, személyiséget feltáró beszélgetések rögzítésére. Nos, éppen ezekkel a műsorokkal lehet kiválóan tréningezni, eltérő személyiségszerkezeteket tanulmányozni. Egy körülbelül órányi portréműsorból már jól követhető egy hosszabb kommunikációs folyamat menete. A riporter és a riportalany között kialakuló kapcsolat bepillantást enged egy-egy személyiség működésébe, motivációiba. Mit figyelek ilyenkor? A beszélgetés tartalmi elemein túl a gesztusokat, a metakommunikáció ezernyi apró összetevőjét, a mondatépítés, a kérdések és válaszok logikáját, a hangsúlyokat. És mindebből igyekszem "összeolvasni" az adott ember világát, persze akkora szeletet ebből a világból, amekkorát a felvétel lehetővé tesz. Gyakorlás, tréning ez, de pont azt a képességet fejleszti hallatlan mértékben, amelyre egy terapeutának nagy szüksége van: a hallgatni, figyelni, érzékelni tudás képességét.
Ez a bejegyzésem aprócska bepillantás volt a műhelyembe (terveim szerint folytatni fogom még ezt a témát), zárásként egy példát linkelek ide, amelyben jól követhetők a fentebb leírt tréningezési szempontok. Az Arckép című beszélgetős műsor Szabó Győző színésszel készült felvétele:
http://www.youtube.com/watch?v=c0F2Rf9U3FA

ÖNISMERET 2.

X-faktor... avagy A béka, a kolbász és az egér
http://www.youtube.com/watch?v=UKd3UuraJNk
A tehetségkutatók reflektorfényei civil emberekre világítanak - ezzel sok lélektanilag tanulságos pillanatot hoznak. A béka, a kolbász és az egér meséje az előválogatók hol humoros, hol siralmas momentumait idézte fel nekem - és ennek kapcsán képességeink, munkánk, értékeink vagy épp hiányosságaink reális ismeretét, szóval ismét az önismeret témáját.

Bestsellerré válni akaró önsegítő könyvek a gyors siker útjaként elsőként azt jelölik ki, hogy: "Túráztasd fel az önbizalmad!" - és részben igazuk van, mert az egészséges önbizalom elengedhetetlen, ha eredményeket akarunk elérni. De hadd emeljem ki az 'EGÉSZSÉGES' jelzőt az önbizalom elől. Pszichológiai kutatások is alátámasztják, hogy azoknak a gyerekeknek, akiket ok nélkül folyamatosan dicsérnek ("Nagyon okos, nagyon ügyes, nagyon stb. vagy!"), nem javul a teljesítménye, sőt, amikor egy feladatot nem tudnak sikerrel elvégezni, letörnek, mert az eredmény(telenség) és a(z irreális) önkép között feszültség van. Az a gyerek viszont, akinek kiemelik, hogy miben volt jó, és segítséget kap ahhoz, hogy a hibás vagy még ügyetlen részt korrigálja, reális önbizalomra tesz szert, és ebből erőt és hitet merítve könnyebben és sikeresebben, kevesebb frusztrációval oldja meg az újabb feladatokat.
Fókuszáljunk most a mesebeli békára!

 

Beszerzőként kiválóan funkcionált, ügyesen ugráló lábaival biztosította a háromfős társaság számára a logisztikát. Minden működött, míg olyan dolgot nem vállalt, amihez sem kedve, sem képessége nem volt. Mondhatjuk, hogy társai, a kolbász és az egér belekényszerítették a szakács szerepbe. Ez azonban nem igaz: a békának (is) volt választása. Ha nem fogadják el a többiek abban, amiben ő sikeres, eredményes tud lenni, akkor ez nem igazi, támogató közösség, hanem elvárásoktól túlterhelt, energiarabló társulás csupán - amit fel lehet, és fel is kell bontani, mint ahogyan a mese végén fel is bomlik a társaság. De előbb még a békának csúfos kudarcot kell vallania, meg kell szégyenülnie - pedig ezt elkerülhette volna, ha lett volna reális önismerete (miszerint a főzéshez nincs tehetsége, nem tudja úgy ízessé tenni a levest, mint a kolbász, hiszen ő nem erre született).
A béka próbál megfelelni a többiek elvárásának, akik azonban csak csúfondárosan nevetnek ízetlen főztjein. Aztán meghozza a végső (és teljesen értelmetlen) áldozatot is: beleveti magát a forró levesbe. Testi-lelki sérülést szenved, az elérni kívánt eredmény (finom leves) azonban így sem születik meg, mert a békából hiányzik az a (levesfőzéshez szükséges) X-faktor, amely a kolbászban viszont magától értetődően megvan.
A béka nevetségessé akkor válik, amikor bejelenti: "Mostmár én is tudok főzni!" - minden mesehallgató látja, hogy a béka önismerete téves önértékelésen alapszik, a kudarc borítékolható.
Pedig az életben mindig VAN VÁLASZTÁS. Igaz, a választás sokszor konfrontálódással, a komfort-zóna elhagyásával jár, de csak a saját úton, a saját választás eredményeként van esély arra, hogy az ember igazán önmaga lehessen, igazán úgy érezhesse, kiteljesedett, lehetőségeiből a maximumot hozta ki.
Az önismeret olyan feladat, amellyel nem lehet "készen lenni", hanem mindig fejleszteni, aktualizálni kell, hogy valóban egészséges, reális önértékelésen alapuló önbizalom épülhessen rá. Remek tréningek és terápiák segítik ezt. Az önismeret kaland is egyúttal, mindig új felfedezésekkel - ebben a kalandban kísérő lehet a meseterápia, illetve a meseterápiával kombinált kineziológia.
Eredményes belső kalandozást kívánok!

ALTRUIZMUS

...avagy adni jó. Adni jó?
Az altruizmus kifejezés olyan érzéseket és motivációkat jelöl, amelyek az embert jó cselekedetekre indítják. Mai történetünk ennek hiányáról mesél: A kőleves -> http://www.youtube.com/watch?v=Al4DpKBL8o4

A mese olyan szituációból indít, amikor nem kétséges, hogy a főszereplőnek szüksége van mások együttérzésére, irgalmára ahhoz, hogy tovább tudjon menni élete útján. A háborúból hazatérő katonának semmije sincs, éhes. Még nem kezdődött el békebeli élete, ezt az átmeneti időszakot csak a felebaráti szeretet segítségével tudja túlélni, hogy aztán esélye legyen normális életét felépíteni. Az ajtók azonban zárva maradnak, senki nem kínálja meg egy tányér étellel sem. Nincs senki, akiben megszólalna az empátia, az együttérzés, az irgalom hangja.

Hasonló helyzetben sokaknak beugrik a szólás: "Mindenki a maga szerencséjének kovácsa."

Csakhogy emberi közösségként ezer szállal kapcsolódunk egymáshoz, boldog életet az az ember nem élhet, aki, mint egy sziget, elkülönül a többi embertől.

Észrevétlenül vagy tudatosan, de igen gyakran segítségére vagyunk egymásnak: jó szóval, mosollyal, megfelelő tippel, információval, ismeretségekkel, tárgyakkal vagy anyagiakkal. Az élet akkor működik jól, ha az 'adok' és a 'kapok' is szerepet kap benne, sőt, ha egyensúlyban van.

Van, akinek adni, és van, akinek elfogadni nehezebb. De jó tudni, hogy mindkettőt gyakorolni kell.

A mesebeli sztori mókás módon forgatja ki az adásra való képtelenséget. Bemutatja, hogy az adni nem tudásnak nem az az oka, hogy az embereknek nincs mit adniuk, hanem a szívük keménysége. Nos, egy ilyen keményszívűnek főz a katona "kőlevest", és bizony kiderül, hogy a vénasszony kamrájában nagyon is van miből adni, de még ezek után is ő venne el a katonától: a "csodás" követ, amelyből különösen ízletes levest lehet főzni.

A vénasszony modellje annak az embernek, aki az életben adni nem, csak kapni akar. A történet megmutatja, hogy milyen lesz annak az élete, aki az övéhez hasonló utat választja: szánalmasan ellenszenves és magányos.

A mese most is választásra és életünk felülvizsgálatára késztet. Aki nem éli meg az adok-kapok egyensúlyát, az a valódi közösség, valódi öröm érzését sem tudja megélni. Lehet, hogy birtokolni többet fog az anyagi világ szintjén, de a birtoklás nem jár együtt a boldogsággal.

Meglévő vagyonunk, tehetségünk, képességeink köteleznek is, lehetőséget is adnak, hogy ezeket úgy hasznosítsuk, hogy magunknak és másoknak IS öröme legyen benne.

Civil szervezetek, egyesületek, önkéntes programok, de rengeteg spontán lehetőség is kínálja, hogy életünkben megéljük és kialakítsuk az adni és elfogadni tudás képességét. Ez a képesség is fejleszthető!:-)

 

ÖNISMERET 1.

Önismeret - önértékelés

Önismeret nélkül nincs tudatos élet, nincs valódi kiteljesedés. A mesebeli fiúk is csak pótszereket és pótmegoldásokat találnak önismeret nélkül. Az önismeret munka, fáradság, ezek a fiúk azonban a könnyű élet mellett teszik le a voksukat. Eredményük is ennek megfelelő.
A gazdag ember három fiáról szóló történet itt hallgatható meg:
http://www.youtube.com/watch?v=4oG6ykphQKA

Szakmát, pályát a gazdag ember választ a fiainak inkább ötletszerűen, mintsem a képességeik, érdeklődésük figyelembe vételével. Már itt elromlik a dolog, mert az életpálya kérdésében mindannyiunknak magunknak kell dönteni és felelősséget vállalni. A fiúk "nem bánták" apjuk döntését, de különösebb lelkesedést sem mutattak. Inkább azt tudták, hogy mit nem akarnak (a paraszti munkát), semmint azt, hogy mit igen. Amikor célokat jelölünk ki az életünkben a "Mit nem?" kérdésre adott feleletekbők csak nagyon homályosan bontakozhat ki az irány, sokkal könnyebb eltévedni, mintha lenne egy határozott elképzelés arról "Mit akarok?".

Ön- és világismeret hiányában a fiúknak teljesen téves elképzelésük van a szakmájukról. A nagyobb fiú a "katonásdi" lényegének a sétálgatást, kardvillogtatást gondolja, így tényleg csak "katonásdit" színlel, de nem lesz a katonalét kiteljesedést hozó pálya a számára. A középső és a legkisebb az inasesztendőt nem tanulóidőnek fogja fel, hanem menekülésnek az elkerülni akart tevékenységtől: "addig se kell kaszálni, kapálni" - nem is lesz belőlük jó mesterember.

Viszik tovább az apjuktól látott mintát (sosem hallottak róla, hogy máshogyan is lehet élni): igazán dolgozni, a munkában örömet találni nem tudnak. Pótszerekhez nyúlnak: céltalan és önfeledt mámor az életük, egy céljuk azért van: valahonnan jöjjön pénz, legyen miből tovább folytatni léha életüket, továbbra se kelljen gondolkodni.

 

Mivel elképzelésük sincs, milyen lehetne az értelmes élet, így önmagukat sem látják reálisan. Szakmai előmenetelük kapcsán irreálisan, nevetséges módon felmagasztalják magukat. Önismeretük hiánya azonban visszaüt, további könnyű életük akadályba ütközik - méghozzá éppen attól, aki maga is egész életében ezen az úton járt, az édesapjuktól. Az apa szavai azonban intésként szólhatnak a fiúkhoz: ő ugyanis belátja, hogy életútja hiábavaló, sőt kártékony volt. Ezt próbálja ellensúlyozni, amikor az élete során összeharácsolt pénzt szétosztatja a szegények között.

A fiúk törésponthoz érkeznek az életükben: választhatnak, hogy mennek tovább az apai minta útján, és maguk is pokolra vezető utat járnak be, vagy VÁLTOZTATNAK. A mesebeli három fiú "hoppon maradt és mérgében világgá szaladt" - azaz NEM élt a lehetőséggel. Édesapjuk halála összegzésre, számvetésre kényszeríti őket, de mindhárman apjuk halálos ágya mellett is hazudnak. Hazudnak eltávozó édesapjuknak, egymásnak, önmaguknak. Nem csoda, hogy nincs pozitív fordulat az életükben.

KOMMUNIKÁCIÓ A HÁZASSÁGBAN

A meseterápiával kapcsolatban az első kérdés szinte mindig az: "És kinek szól, kinek való ez a terápiás módszer?". Mivel manapság már igen ritka, hogy felnőttek összejöjjenek mesét hallgatni, így elsőre furcsán hangzik, hogy a meseterápia felnőttek esetén is működik, sőt, elsősorban nekik szól. Kis habozás után azonban majdnem mindenki tud mesével kapcsolatos személyes élményt feleleveníteni: "Igen, különben én is szeretem a meséket, az unokámnak mindig szívesen olvasom őket." vagy "Persze, persze, jók a mesék, mert mindig van bennük valami tanulság." vagy "Igen, én is megfigyeltem, hogy van kedvenc mesetípusom, amit mindig szívesen nézek a tévében is." és így tovább jönnek a megfigyelések, és kiderül, valamiféle kapcsolatban a felnőttek is vannak a mesékkel, csak erről nem illik sokat beszélni, hiszen "a mese az olyan gyerekes dolog".
Nos, az alábbi bolgár mese jól mutatja, hogy a mesék nagyon komolyan megszólítják a felnőtt embert (is), és az életút, az életmód felülvizsgálatára hívnak, sőt, megoldási javaslatokat is kínálnak.
Az ördög helyettese című mese a Boldizsár Ildikó szerkesztésében megjelent Mesék férfiakról nőknek című kötetben található (Magvető Kiadó, Bp., 2007. 69-73.old.)
Dióhéjban a mese szüzséje: Volt egy házaspár, aki nagyon szépen éldegélt, veszekedés nélkül. Ezt megirigyelte az ördög, és elhatározta, hogy tönkreteszi a férfi és a nő kapcsolatát. Tervei megvalósításához megszállta a szomszéd öregasszonyt, aki hazugságok hálóját szőtte a pár köré. Az ördög terve sikerrel járt: a rászedett férj egy éjjel indulatában leszúrta a feleségét.
                                                 

Szeretjük azt hinni, hogy a mesékben mindig "happy end" a történet vége. De ahogyan az életben sem minden történet kifutása pozitív, úgy az életnek megfeleltethető mesékben sem. Mert a mese tükröt tart, amelybe belenézhetünk, észrevehetjük saját arcunk, és megállapíthatjuk, mi hol tartunk az adott élethelyzet/életesemény vonatkozásában.
Nem ritka, hogy álompárnak kikiáltott házaspár egyszercsak válást jelent be - és nemcsak a celebek körében van erre példa. A hír hallatán elszomorodhatunk, mert egy illúzióval kevesebbek lettünk. (??)
De mi a valós ok, amiért egy jól működő vagy ideálisnak látszó kapcsolat is zátonyra futhat?
Az ördög helyettese című mesét biztosan nem választaná egyetlen anyuka/apuka sem esti mesének, mert nem is való annak. A felnőtt férfi-nő kapcsolatról mond el meghatározó dolgokat.
Mit tudunk meg a házaspár életéről?
"mivel a férj és feleség között szerelem, egyetértés uralkodott, s így maga az Isten is ott volt, így
 (az ördög) nem tudott beférkőzni a házukba" - belülről tehát nem indulhatott a rontás, komolyan gondolták a házasságukat, jó alapra építkeztek.
"ezért (az ördög) a szomszéd öregasszonyt szemelte ki, hogy annak segítségével rontsa el az életüket" - a támadás tehát kívülről jött. Mindannyian benne élünk a világban, vannak szomszédaink, barátaink, ismerőseink, kollégáink, akikkel érintkezünk, és így vagy úgy hatással lehetnek az életünkre. Miért történhetett, hogy egy ilyen külső kapcsolat éket vágott a házaspár közé?
Először is, az ördög által kiválasztott öregasszonynak "gyenge akarata volt, ezért az ördög könnyen diadalmaskodott rajta, és rá tudta venni, hogy azt csinálja, amit ő akar" - vagyis nem voltak gátlásai, erkölcsi fenntartásai, hogy más életébe hogyan lép bele, mit rombol ott le.
Ilyen emberek, férfiak és nők vannak, de ettől még a házasság állhatott volna szilárdan.
Mi kellett még ahhoz, hogy valóban megtörténjen az összeomlás?
A történet során a férfi és a nő állandóan dolgoznak, nincs megállás. Amikor felüti a fejét a hűtlenség gyanúja, a munkától fáradt két ember nem ül le megbeszélni, hogy hol is tartanak, mit is éreznek és gondolnak. Helyette így reagálnak: "...az ember előtt egészen elsötétedett a világ, DE NEM SZÓLT SEMMIT, csak dühösen elment. Az asszony csodálkozott egy kicsit, hogy mitől lehet ilyen dühös az ura, de MOST SEM ÉRT RÁ, hogy a tükörbe nézzen..."
És tovább: "Máskor mindig egymás mellett háltak, most azonban a férje ezt sem akarta, külön feküdt. Egész éjjel egyikük sem hunyta le a szemét. Reggel az ember fölkelt, és SZÓTLANUL ment el a műhelybe (dolgozni)."
Majd a végső tragédia: "MIRE az asszony MEGSZÓLALHATOTT VOLNA, az ember kapta a kést, és leszúrta."
Bár szerelemben, egyetértésben élt ez a házaspár, mi az, ami hiányzott az életükből?
A kommunikáció, a beszélgetés, a gondolatok kicserélése.
Szorgalmas, céltudatos emberek voltak, tették, amit a dolguknak hittek, a házasságról pedig azt feltételezték, hogy külön nem kell rá energiát fordítani, a szerelem, az egyetértés viszi előre. Az olvasó jól látja a történet során, hogy a probléma könnyen tisztázható lett volna őszinte beszélgetéssel, egymásra szánt figyelemmel.
Sokszor azt hihetjük, tudjuk, mi van a másik fejében, tudjuk, mi az, ami foglalkoztatja, felesleges szócséplésre minek időt szánni. Pedig a kapcsolaton belüli harcok és játszmák csak úgy kerülhetők el, ha férfi és nő folyamatos és őszinte kommunikációban van egymással. Minden nap új ingerek érnek bennünket, ezek az ingerek valamilyen módon és mértékben változtatnak gondolkodásunkon, személyiségünkön vagy egyszerűen csak pillanatnyi érzéseinken. Ezeket a változásokat a másik csak úgy tudja követni, ha van mindig alkalom (pl. a nap zárásaként egy csésze tea/egy pohár bor mellett) átbeszélni, hogy hol és merre tartunk, és biztosítani egymást, hogy egy hajóban evezünk.
                                                  

TEAMWORK

Kell egy jó csapat...
Gombamód szaporodnak a csapatépítő tréningek, mert a nagy cégek is jól tudják, hogy "egységben az erő", a hatékonyság kulcsa a jól működő team. De milyen is egy 'jól működő team'? Szükséges-e, hogy a csapat érdekei bedaralják a privát célokat és prioritásokat?
A csillagász, a lopó, a vadász meg a szabó című magyar népmese alapján keressük a válaszokat:
http://www.youtube.com/watch?v=JhB1h2TsaDE

A mesebeli csapatot négy, teljesen különböző ember alkotja - mutatja ezt az is, hogy életük egy pontján négyen négyfelé indultak céljukat megvalósítani, tanulni. A tanulóidőszak végén azonban hazaérve össze kell kapcsolódniuk, mert a főnök (az apa) olyan (próba)feladatot ad nekik, amelyben szaktudásukat egymás utáni lépcsőkben kell érvényesíteniük. Minden fiúnak a maga tudását, de azt tökéletesen. Ekkor még a feladatok sorrendjét az apa jelöli ki, az ő "munkaszervezése" nyomán tudnak a fiúk "pályakezdő projektjükben" jól teljesíteni. Ezzel bebizonyítják, hogy tudásuk alapján mostmár "élesben" is képesek dolgozni. Ezt az apa mint főnök dicséret formájában meg is állapítja, így a fiúk önértékelése külső megerősítést nyer: "Jól kitanultátok a mesterségeteket, mostmár be is kell bizonyítani." És ezzel megszabja a főnök a további irányt: igazi, nagy feladatot kell együtt elvégezniük.

A feladat: visszaszerezni a királylányt. Nincs recept vagy bevált metódus arra, hogyan kell ezt kivitelezni, ezért a négy fiú "projektmegbeszélést" tart, ötletelnek, végül a brainstorming eredményeként döntés születik: a lopónak el kell lopnia a sárkánytól a királylányt. Ennek sikeres megvalósítása azonban még nem jelentheti a "projektzárást", a "konkurencia", a sárkány szintén aktívan cselekszik, ő is a királylányt akarja. A csapatmunka jól működik, sikerül legyőzni a sárkányt. A jól végzett munkáért fizetség jár, ennek rendezése a megbízó dolga. A csapat itt majdnem elvérzik. Nincs közöttük megállapodás, hogy ki mit vár a jól végzett munkáért, egy pillanatra felvillan, hogy mindannyian a saját szerepüket látják a legértékesebbnek, a "bérezésnél" átgázolnának a többieken. Szerencséjükre a megbízó átlátja az elvégzett munka értékét, és egyenlő módon értékeli és jutalmazza őket. A csapatmunka sikeresen teljesített projekttel zárul.

Mi volt tehát a sikeres csapatmunka titka?

- mindannyian képességeiknek megfelelő mesterséget tanultak

- választott mesterségüket magas színvonalon voltak képesek végezni

- amíg főnök irányítása alatt dolgoztak, annak tervei, elképzelései szerint cselekedtek

- önálló csapatba rendeződve képesek voltak egységet létrehozni, tudásukat, képességeiket a feladat szolgálatába állítani

- olyan projektbe kezdtek, amely mindannyiukat lelkesítette

- céljuk folyamatosan szemük előtt lebegett, folyamatosan, lépésről-lépésre haladtak a megvalósításban; eltökéltek voltak

- nem veszítették el hitüket és motivációjukat az erős konkurenciát látva sem

- a jutalmazásnál tudatában voltak elvégzett feladatuk értékének.

Merítsünk erőt, hogy magunk is mesés csapatban mesés csapatmunkával mesés eredményeket érjünk el!