Az altruizmus kifejezés olyan érzéseket és motivációkat jelöl, amelyek az embert jó cselekedetekre indítják. Mai történetünk ennek hiányáról mesél: A kőleves -> http://www.youtube.com/watch?v=Al4DpKBL8o4
A mese olyan szituációból indít, amikor nem kétséges, hogy a főszereplőnek szüksége van mások együttérzésére, irgalmára ahhoz, hogy tovább tudjon menni élete útján. A háborúból hazatérő katonának semmije sincs, éhes. Még nem kezdődött el békebeli élete, ezt az átmeneti időszakot csak a felebaráti szeretet segítségével tudja túlélni, hogy aztán esélye legyen normális életét felépíteni. Az ajtók azonban zárva maradnak, senki nem kínálja meg egy tányér étellel sem. Nincs senki, akiben megszólalna az empátia, az együttérzés, az irgalom hangja.
Hasonló helyzetben sokaknak beugrik a szólás: "Mindenki a maga szerencséjének kovácsa."
Csakhogy emberi közösségként ezer szállal kapcsolódunk egymáshoz, boldog életet az az ember nem élhet, aki, mint egy sziget, elkülönül a többi embertől.
Észrevétlenül vagy tudatosan, de igen gyakran segítségére vagyunk egymásnak: jó szóval, mosollyal, megfelelő tippel, információval, ismeretségekkel, tárgyakkal vagy anyagiakkal. Az élet akkor működik jól, ha az 'adok' és a 'kapok' is szerepet kap benne, sőt, ha egyensúlyban van.
Van, akinek adni, és van, akinek elfogadni nehezebb. De jó tudni, hogy mindkettőt gyakorolni kell.
A mesebeli sztori mókás módon forgatja ki az adásra való képtelenséget. Bemutatja, hogy az adni nem tudásnak nem az az oka, hogy az embereknek nincs mit adniuk, hanem a szívük keménysége. Nos, egy ilyen keményszívűnek főz a katona "kőlevest", és bizony kiderül, hogy a vénasszony kamrájában nagyon is van miből adni, de még ezek után is ő venne el a katonától: a "csodás" követ, amelyből különösen ízletes levest lehet főzni.
A vénasszony modellje annak az embernek, aki az életben adni nem, csak kapni akar. A történet megmutatja, hogy milyen lesz annak az élete, aki az övéhez hasonló utat választja: szánalmasan ellenszenves és magányos.
A mese most is választásra és életünk felülvizsgálatára késztet. Aki nem éli meg az adok-kapok egyensúlyát, az a valódi közösség, valódi öröm érzését sem tudja megélni. Lehet, hogy birtokolni többet fog az anyagi világ szintjén, de a birtoklás nem jár együtt a boldogsággal.
Meglévő vagyonunk, tehetségünk, képességeink köteleznek is, lehetőséget is adnak, hogy ezeket úgy hasznosítsuk, hogy magunknak és másoknak IS öröme legyen benne.
Civil szervezetek, egyesületek, önkéntes programok, de rengeteg spontán lehetőség is kínálja, hogy életünkben megéljük és kialakítsuk az adni és elfogadni tudás képességét. Ez a képesség is fejleszthető!:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése