Guruk és tanításaik 2.

Elgondolkodom, hogy most a napokban mennyi és milyen "tuti életreceptbe" futok bele olyan helyekről, ahol a szerző (a guru) önjelölt tanító, forrása a saját véleménye, az, ahogyan számára összeállt az élet. Egy közös vonást vélek felfedezni: szerintük teljesen "old school" a kapcsolatok "javítgatása", ami nem szolgál, nem épít, azt le kell cserélni. Hatalmas fészbukos követőtáborok, sok-sok lájkkal.
A futócipőm jut erről eszembe. Ha nem kényelmes benne futni, le kell cserélni - főleg, ha még akciósan is kínálnak egy újabb menő cipőt...
Tényleg ennyire nem evidens, hogy az emberi kapcsolatok (legyen az párkapcsolat, házasság, rokonság, barátság, szülő-gyerek viszony) nem hozhatók párhuzamba a futócipővel?
Hogy a párkapcsolati kihívások, a kapcsolati nehézségek feszültsége megoldásért kiált! Önmagunkba nézni, ránézni a helyzetre, elcsendesedni, megoldást keresni a másikkal közösen - vagy önigazoló dölyfösséggel hagyni csapot-papot?
Persze, vannak helyzetek, amikor nyilvánvalóan menni és lezárni kell. Pl.: egy bántalmazó kapcsolatban nem szabad benne maradni.
De miért lenne az az alapszabály, hogy amint nem tesz boldoggá a másik, amint nem ugrik és táncol a kedvem szerint, akkor "jobb" után kell néznem?
Ha valakit beengedtem az életembe, felelősséggel tartozom érte és magamért is. Türelem, higgadt megoldáskeresés, szeretetteli odafordulás segíthet átjutni a holtponton - mert lehet, hogy a másiknak is "csupán" értő figyelemre van szüksége - és elő fog bújni a szebbik arca. Így tudunk egymásnak és önmagunknak szebb életet varázsolni, és ebben is útmutatóink lehetnek a népmesék - nagyon gyakorlatiasan mutatják meg, hogyan.