PUCCPARÁDÉ

...avagy az egyszerűségben megtalált valódi tartalom

A napokban olvastam egy remek Nők Lapja cikket, amely Tari Annamária új könyve kapcsán beszél arról a jelenségről, hogy a közösségi oldalakon hogyan építenek-szépítenek sokan (nemcsak tizen- és huszonévesek, hanem bőven az idősebbek is) egy nem létező, ideálisnak vélt képet magukról. A posztokban, fotókban rendre külföldi nyaralások, csini ruhák, trendi üzletek, közös fotók celebekkel, felkapott szórakozóhelyen elfogyasztott koktélok jelennek meg. Mert az emberfia sztárnak kívánja magát érezni, és azzal hitegeti magát, hogy a 'sztár' pozíció a boldogság netovábbja.
    A mai bejegyzésem mesehőse egy "fordított sztár": egy király, aki egyszerűsít, mert belefáradt a nagy puccparádéba... A király kenyere című mese elérhető pl. a következő linken: http://www.youtube.com/watch?v=gGpStqorBL0

A mesebeli királynak igazán változatos és különleges a konyhája: mézes tojás, cukorba forgatott sült malac, krémes hal, tejben sült dióbél... A szakács a mesebeli gasztronómia csúcsteljesítményét produkálja, a király mégis fanyalog. Újdonságra vágyik, de maga sem tudja, mire. Pénze, lehetősége van bármit kipróbálni, de semmi sem elégíti ki.

Egy véletlen folytán kóstolhat bele abba, ami addigi különleges konyhájának nem volt része, mert "az csak szegény embernek való". A 'véletlen' (?) kóstoló lehetőségéért a királynak el kell hagynia megszokott "sztárkörnyezetét", a palotát, és kényelmetlen, fárasztó lovaglás után az erdőben, a fáról lepottyanó kenyérben talál rá arra, ami eloszlatja eddigi fanyalgását.

 

Azonnal ráérez, hogy, amit megtalált, az életének alapvető hiányát szünteti meg. Megváltoztatja eddigi (étkezési) szokását, mostantól az asztalon a fő helyet a kenyér foglalja el. A megtalált kenyér nyilván többet jelent önmagánál. Megváltozik a király viszonya az őt körülvevő világhoz és emberekhez. A látványos és elegáns helyére a valódi tartalom költözik. Ehhez persze szükséges volt az a "három napnyi" (teljességnyi) élettapasztalat, amelyet akár király, akárki emberfia csak az erdőben való lovaglással szerezhet meg, azaz, ha kilép a komfortzónájából, a megszokott (és fanyalogva megunt) világából, és éhsége ellenére belevág a felfedező útba, nyitottá válik egy új(fajta) és értékesebb életre.

Már nincs szüksége "puccparádéra", annak "vetítésére", hogy 'ki vagyok, mi vagyok', mert rátalált a világban a saját helyére, ami "ízlik neki", ahol valóban jól érzi magát.