2013. október 2., szerda

KILÓGNI A SORBÓL...






A megkezdett "Másként élni merni" témát folytatom a mai mesével is. A könnyű elérhetőség kedvéért ismét megadom a youtube-on hallgatható forma linkjét:

http://www.youtube.com/watch?v=kPgZ-s8Llko




PIROSMALAC  (magyar népmese)



Az újszülött születésétől fogva nyilvánvalóan kilóg a sorból: Pirosmalac egy olyan kislány, akiről mindenki azonnal látja, hogy valahogyan más, mint a többi gyerek. Anyukája szégyelli őt, és később sem hisz abban, hogy az ő gyerekének a többi gyerek között lenne helye, meg tudna tanulni olvasni, vagy sikeres lehetne az epergyűjtésben. Az anyai hitnek és bizalomnak a hiánya visszavethetné Pirosmalacot, még akkor is, ha - szerencsére - a környezetében akadnak olyanok, akik küldik, hívják és várják a közösségbe (a szomszédasszonyok, a kisfiú).





A furcsa kislánynak azonban, minden szerencsétlen külső adottsága ellenére, van hite a világban, és van hite önmagában. Az iskolában nem roskad magába, hanem eléri, hogy a tanító úr könyvet adjon neki, pedig senki nem feltételezi, hogy tudna egy könyvvel mit kezdeni.

De ez a nyilvánvaló siker sem hozza meg az áttörést, amikor a gyerekek földiepret szedni indulnak, Pirosmalacnak megint ki kellene maradnia az élményből: anyukája sem hiszi, hogy sikerrel járhatna. Ekkor ugyanolyan kitartóan, mint az iskola ügyében, visít, és jelzi, hogy menni akar. Jelzése nem marad visszhang nélkül, a szomszédasszonyok érvelése nyomán édesanyja elengedi. A kislány aktív és optimista alakítója a sorsának, mindig van célja, és ezektől a céloktól a családi kishitűség sem tántorítja el: visítva jelzi, hogy merre, hová akar menni (mi az ő célja), és, mikor megkapja az elindulás lehetőségét, beleveti magát teljes energiával a feladatba: olvasni tanul, epret gyűjt.


 


A szellemi feladatban elért siker (megtanult olvasni) méginkább megnöveli az önbizalmát: igaz, mások előtt még nem, de önmaga előtt már felvállalja igazi önmagát. Amikor mások nem látják, leveti malacbőrét, igazi emberi mivoltában képes az eperszedés feladatát sikerrel elvégezni.

De még ez a siker, ez a teljesítmény sem ébreszti fel a környezetét, senki nem feltételezi, hogy a malacbőr alatt egy különleges, egyedi élet húzódik meg - kivéve a kisfiút, aki szemtanúja volt az átváltozásnak. Ő már korábban is sejthetett, érezhetett valamit Pirosmalac különlegességéből, ezért lehetett már az erdei eperszedésben is társa.

Az ő bizalma, majd szerelme és elköteleződése adja meg a lánynak azt az erőt, hogy igazi valójában lépjen a világ szeme elé. A hatás magáért beszél: "Volt bánat, amilyen volt, de lett olyan öröm, hogy ki se lehet mondani".


Észre kell vennünk, hogy Pirosmalac végig őrizte, sőt erősítette magában azt a képet, hogy ki ő valójában, illetve, hogy kivé, mivé akar válni. Kilógott ugyan a sorból, de a nehézségek, a jó teljesítménye után elmaradt taps nem vette el a kedvét attól, hogy továbbmenjen a maga útján, és kihozza magából a maximálisat, azt a potenciálisan ott szunnyadót, amelyért ugyan hosszú utat kellett bejárnia, de megérte, mert végül elégett a malacbőr, és a legszebb menyasszony állt a világ szeme előtt.

Egy individualista kultúrában, mint amilyen a miénk is, fontos üzenet lehet, hogy nem kell megfelelni a média, a külvilág sablonjainak, sőt, az ember akkor hozhatja ki magából a legjobbat, a legideálisabbat, a legigazibbat, ha kitartóan ragaszkodik a saját útjához.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése